22_03_29_erdmost_nincskep

T. Mészáros: Csőzik utálja az MVP-t

22_03_29_erdmost_nincskep

T. Mészáros: Csőzik utálja az MVP-t

Csőzikék utálják a Modern Városok Programot, "hiszen utálnak mindent, amit mi találtunk ki"- közölte T. Mészáros András, a Fidesz elnöke sajtótájékoztatóján. Azt mondta: még meg sem épült, már le is rombolta a jelenlegi városvezetés a Teleki gimnáziumot. Bírálta még Tetlák Örsöt és a Móra átépítést.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az egykori városvezető szerint elveszik a lehetőséget a fiataloktól, hogy itt tanulhassanak, azzal, ha nem építik meg a Teleki Sámuel Általános Iskola mellé tervezett gimnáziumot. Mint ismert október 1-jén a közgyűlésen számolt be Csőzik László polgármester arról, hogy halad a Modern Városok Program. Ezen a tájékoztatón azt mondta, hogy a Teleki iskola épületének sorsa kérdéses. Az eredeti elképzelés szerint ide egy új gimnázium épülne, de az e célra rendelkezésre álló forrás nagy részét átcsoportosították a Batthyány iskola építkezésére, és csak 1,8 milliárd forint maradt. Felmerült a lehetőség, hogy az Érdi Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény költözzön fel a kiürülő épületbe – ahonnan a gyerekek a Fenyves-Parkvárosi Köznevelési Centrumba költöznének –, és kibővítenék szolgáltatásait. T. Mészáros szerint azonban nem lemondani kéne a Telekiről, hanem folytatni. 

A Móra átépítése kapcsán is megfogalmazta a véleményét az érdi Fidesz elnöke, amit most egy helyre szeretne költöztetni a város. T. Mészáros András szerint „megint úgy csinál a baloldal, mintha kitaláltak volna valamit, holott ő korábban már többször tárgyalt az átépítésről tankerület igazgatójával és a Móra igazgatójával. 

Lemondásra szólította fel T. Mészáros András Tetlák Örs alpolgármestert, mert véleménye szerint a választási kampányban elhallgatta az általa vezetett cégek adótartozásait. (Tetlák Örs hivatalos Facebook oldalán reagált a korábban ezzel kapcsolatban megjelent cikkekre. Azt írta, hogy ahhoz, hogy bárki önkormányzati képviselő lehessen, szerepelnie kell a köztartozásmentes adózói adatbázisban és csatolta az ezzel kapcsolatos dokumentumot.)

A sajtótájékoztató IDE kattintva tekinthető meg. 

 

 

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email