22_03_29_erdmost_nincskep

Rusvai: nyár elejére lecsenghet a harmadik hullám

22_03_29_erdmost_nincskep

Rusvai: nyár elejére lecsenghet a harmadik hullám

Az ÉrdFm 101.3 munkatársai ismét felhívták Rusvai Miklós virológust, akit főként az AstraZeneca és a Sinopharm vakcinák körül kialakult bizonytalanságról kérdeztek, de szóba került az is, mennyire biztonságos a jelenlegi helyzetben iskolába, óvodába küldeni gyermekünket.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rusvai Miklóst először a vakcinák által kiváltott immunválaszról kérdezték kollégáink. A virológus elmondta, hogy néha valóban túl erős immunválaszt generál az oltóanyag, ez hőemelkedés, bágyadtság, fáradékonyság hányinger is lehet, de ezek 2-4 nap alatt elmúlnak és az oltottaknak 10-15%-ára jellemző.

„A vakcina hatékonyságát azonban ez nem befolyásolja”

Az AstraZeneca kapcsán elmondta, hogy 22 millió oltottból összesen 37 trombózissal, embóliával kapcsolatos eset volt, ami nem magasabb annál, ami egyébként előfordulna, a vérrögképződést korábban is sokan megszenvedték. A gyártón kívül a Brit Gyógyszerügynökség és az Európai Gyógyszerügynökség is vizsgálta és ugyanarra az eredményre jutottak:

„Statisztikailag nem nagyobb a valószínűsége az embóliának vagy a trombózisnak az oltottak, mint az oltatlanok között.”

Aggódnia senkinek semmilyen gyógyszeres kezelés esetén nem kell. Egy dolog van, ami hajlamosít a vérrögképződésre, ha valakinek alacsony a vérlemezke száma, ilyenkor fokozott vérrögképződési hajlam alakulhat ki a vénás oldalon, de ez a fogamzásgátlót szedő nőknél is jóval gyakoribb.

Szó került a kínai oltóanyagról is, hiszen felröppent a hír, hogy az kevésbé hatékony. Rusvai szerint ezt feltétlenül vizsgálni kell, egyelőre azt sem tudni, hány oltottat érinthet ez. Mind mondta, a hazánkban használt oltóanyagok közül a Sinopharm az egyetlen, amely inaktivált vakcina, ezeknek az immunogén hatása eleve egy picit alacsonyabb, mint a vector  vagy az mRNS alapú vakcináké. 

„Feltétlenül vizsgálni szükséges, hogy nem kell-e a Sinopharm vakcinából egy harmadik adagot is adni, vagy pedig egy másik vakcinával utána oltani.”

Az viszont tudni kell, hogy a kínai vakcina hatékonyságával nincs baj, senki nem halt meg és senki nem került a kínai vakcinával oltottak közül, lélegeztetőgépre. Az ellenanyag szint az, ami bizonyos személyekben nem megfelelően magas.

Sok szülőben merül fel a kérdés, mennyire biztonságos iskolába, óvodába vinni a gyermeket, főként úgy, hogy egyik szülője sem kapta még meg az oltást. Ennek kapcsán elmondta, hogy a járványveszély semmivel sem nagyobb most, mint márciusban volt, amikor még jártak iskolába a gyerekek.

„Járványtani szempontból nem rosszabb a helyzet, mint néhány héttel ezelőtt”

Rusvai szerint tart már ott a járvány, hogy lassan megnyithassanak a teraszok, a kültéri együttlét nem rejt akkora veszélyt, a lakosok egy része már oltva van, a felszolgálóknak pedig kötelező lesz a maszkviselés. De az egyes asztaltársaságok tagjainak nyilván fokozottan kell figyelniük, az asztalokat pedig megfelelően el kell különíteni, de a teraszok nyitásában fokozott járványveszélyt nem lát. Továbbra is tartja, hogy május végére, június közepére a harmadik hullám lecseng. De ehhez mindenképpen tudni kell az inaktivált vakcina hatékonyságát, illetve az is feltétele, hogy nem jön olyan mutáns, ami ellen a vakcinák nem védenek.


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email