Mozgalmas évet zárt az IRKA

Az interneten is olvasható az IRKA legfrissebb, évzáró száma. A megszokott rovatok mellett kétoldalas visszapillantással jelentkeznek: 2021 legemlékezetesebb momentumait elevenítik fel, fényképek formájában.

Versek, prózák, diákoldal, tanulmány, műelemzés – érdiek és környékbeliek tollából, minden érdeklődőnek. Ez az IRKA. Immáron tizenegyedik éve működik az Irodalomkedvelők Klubja, és bár a koronavírus a klubéletre is rányomta a bélyegét, az irkások így is gazdag évet zártak.

"Amikor nem tudtunk, tudunk találkozni, a vírus miatt, skype-on keresztül tartuk a kapcsolatot. Irodalmi játékokat találunk ki, hangosfile-okat küldünk. Emellett szerzői esteket, könyvbemutatókat, klubnapokat is tartottunk, amikor a helyzet lehetővé tette" – mondta tudósítónknak Daróci Lajosné, az IRKA főszerkesztője. 

Az IRKA tavaly volt tíz éves. Ennek tiszteletére mind a négy tavalyi számban megjelent egy-egy visszaemlékezés arról, hogy milyen volt az érdi irodalmi élet az IRKA megalapítása előtt; az évzáró számban az iskolaújságokat vették górcső alá.

Érdemes kiemelni e lapszámban a beszámolókat is, mivel minden olyan eseménynek figyelmet szenteltek, ami a helyi kulturális életben figyelemre méltó volt (például Gáspár András kiállítása, Wegenast Róert emlékezetére).

Aki szeretné elolvasni az IRKA decemberi számát, itt megteheti. 

Az idei első szám márciusban jelenik majd meg.