"Minden előadás egy csoda!"

Bölöni Réka érdi mesemondó volt a vendége az Érd FM 101.3 reggeli műsorának, a Bundáskenyérnek szerdán. A bábművész is ott lesz az Érdi Szüret és családi napon, ahol több mesével is szórakoztatja majd a családokat. Réka azt vallja, hogy a gyerekeknél nincs jobb és hálásabb közönség.

Világéletében színésznek készült. Tizenkilenc évesen Nagyváradról Budapestre költözött, tanult és játszott. Az idősebbek a Holló Színház előadásaiból ismerhetik, a kicsik a gyerekműsoraiból: mióta megszülettek az ikrei, csak gyerekeknek mesél, énekel és játszik, az édesapja által tervezett és készített bábokkal.

Közel áll hozzá az abszurd humor, hosszú évekig játszott Galla Miklóssal a Holló Színházban. 

"Amikor gyerekek voltunk, a testvéreimmel álltunk az előszobai nagytükör előtt, és egy-kettő-háromra pofákat vágtunk, és röhögtünk egymáson. Volt, amikor egy véletlen találkozás alkalmával valaki odaszólt nekem, hogy „gyere, ülj le!”, mire én visszaszóltam: „én még továbbállok”. Ez be is került a műsorba. Amúgy Galláék írták a szövegeket, de ha volt ötletem, azt belevették."

A bábokat most is az édesapja készíti!

"Ez egy nagyon hosszú folyamat: elmondom neki a kitalált mesét, ő rajzolgat, alkot… Nemcsak a bábokat, hanem a díszleteket is ő készíti. Van egy hatalmas bőröndöm, ami becsukva áll egy asztalon. Ha kinyitom, hatalmas, megfestett paraván lesz a bőröndből. Csodákat tud kitalálni, és meg is valósítja. A nővérem, Bölöni Júlia pedig zeneszerzőként működik közre több darabomban. Van, hogy élőben is zenél a gyerekeknek."

Hallgassa meg az interjút!