22_03_29_erdmost_nincskep

Ismerjék meg az IFÖ jelöltjeit!

22_03_29_erdmost_nincskep

Ismerjék meg az IFÖ jelöltjeit!

November 2-án és 9-én tartják az Ifjúsági önkormányzati választásokat az érdi középiskolákban. Most ön is megismerheti a diákpolgármester-jelölteket és egy pár képviselőjelöltet is, saját bemutatkozásuk alapján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi Ifjúsági Önkormányzat diákpolgármester-jelöltjei (egy kivételével) elküldték szerkesztőségünkbe írásos bemutatkozásaikat és az Érd FM 101.3-on is elmondták, mit kell tudni róluk, illetve a programjukról. 

A Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium jelöltje: Havril Koppány

„Mióta az eszemet tudom Érden élek, illetve tanulok, az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban. Az életemben mindig is nagy szerepet játszott a sport, futballoztam, vízilabdáztam, és jelenleg hobbiként kézilabda játékvezető vagyok. Mindemellett a tavalyi év során képviselőként volt lehetőségem részt venni a IFÖ életében, és úgy érzem eljött az a pillanat mikor már kicsit komolyabb pozícióban is indulhatok. A jelenlegi helyzet nem igazán kedvez egyik ifjúsági önkormányzatnak sem és pont ezért gondolom, hogy szükség van egy olyan személyre, aki testközelből megtapasztalhatta már, hogy ez a pozíció milyen felelősséggel, kötelezettséggel és elhivatottsággal jár.”


(A képen: Havril Koppány)

 

Kós Károly Technikum: Füleki Bernadett

„Párbajtőröző vagyok a Danubius RSC-nél. Szabadidőmben sokat edzek és olvasok valamint imádok fotózni és kézműveskedni.

Elég sok olyan programot találtunk ki képviselő társaimmal amiknek java része alacsony költségvetésből is megvalósítható. Célom, hogy minél több lehetőséget biztosítsak a fiatalságnak a szórakozásra és hogy minél több emlékkel gazdagíthassam őket már amennyiben a járványhelyzet ezt engedi. Szeretnék különböző sport, mese- és versmondó versenyeket rendezni és ezek mellett a magyar hagyományok ápolására is buzdítanám a fiatalságot. Fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg felhívni a figyelmet mind a jótékonykodásra mind az egészséges életmódra valamint a környezettudatosságra.”


(A képen, bal oldalon: Füleki Bernadett)

 

Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium: Doma Petra

„Azért indulok a választáson, hogy építsem az érdi tanulók közösségét. A vírushelyzet nehezíteni fogja a munkánkat, de ennek ellenére szeretnék pár programot szervezni, remélve a koronavírus mielőbbi eltűnését.

Érdi önkéntes munkát szeretnék, sok közös programmal a gimnáziumoknak, ez összehozza a diákokat és a közösségeket. Például tisztítsuk meg együtt a Duna-partot.  Sportrendezvényeket, koncerteket, vásárokat is tarthatunk együtt, ha összedolgozunk!  Nagyon fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a mozgást, az egészséget és a környezetünkkel való törődést. Az iskolai emelt oktatás mellett, nekem nincs időm további edzésekre járni, pedig négy évig atletizáltam, ami nagyon hiányzik. Érden nem találtam olyan helyet, sportpályákat ahol a fiatalok összegyűlhetnének, meccseket tarthatnának, piknikezhetnének. Legyen Érden egy olyan elérhető találkozóhely, a 12-18 éves fiataloknak, ahol „bármikor” spontán sportolhatunk, beszélgethetünk, bérleti díj nélkül. (Futópálya, röplabda, kosárlabda, asztalitenisz, kispályás foci lehetőséggel, büfével.) Ahelyett, hogy bevásárlóközpontokban vagy gyorséttermekben találkoznánk, inkább ismerkedjünk egymással a szabad levegőn, mert a sport összehozza az embereket!

Egy éve költöztem Érdre, jobban meg szeretném ismerni a városomat és a velem egykorú diákokat. Nagyon szeretek olvasni már kiskorom óta, a rajzoláshoz is van tehetségem, ebből adódóan szívesen támogatnék bármilyen kulturális programot. Egy kiállítás is jó ötlet lenne, fiatal, feltörekvő művészek alkotásaival, akár még egy újabb Live Street Art-ot is véghez vihetnénk.”


Vörösmarty Mihály Gimnázium: Csák Bálint (nem küldött bemutatkozást, de az október 6-ai felkészítésen a következőket mondta el):

„Szeretném összerázni az érdi diákközösséget. Szeretném, ha össze tudnánk kovácsolni a különböző iskolák diákjait. Ha nyugodtabb helyzet lesz, már ami a vírust illeti, szeretnék például koncerteket szervezni a főtéren, amiről láttuk már, hogy meg tud mozgatni közösségeket. Szeretném az iskolák közötti kapcsolatot jobbá tenni, javítani.  Nagyon örülök annak, hogy van egy ilyen platform, ahol azok a diákok, akik szeretnének tenni Érd közösségéért, össze tudnak gyűlni és meg tudják tárgyalni, hogy mik a terveik, mit szeretnének csinálni Érddel. Nagyon várom már 9-ét.”


(A kép jobb oldalán: Csák Bálint)

 

A képviselőjelöltek közül ketten éltek a lehetőséggel, hogy bemutatkozzanak az ÉrdMost felületén: 

Kós Károly Technikum: Tóth Bence

„Amiért én jelentkeztem képviselőnek az nagyon egyszerű: őszinte hittel próbálok segíteni a velem egykorú fiataloknak, eligazodni ebben a sokszínű világban, és támogatni az útkeresésben, amit együtt tanulunk meg. A terveim  között szerepel, az informatikai ki mit tud, az információtechnológiai kiállítás és az ezekhez hasonló programok. Ettől függetlenül fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ne csak a virtuális világban éljünk. A sport fontosságára is szeretném felhívni a figyelmet, hiszen az egészséges életmódnak az egyik alapja. S ezek mellett, terveim között van egy drogprevenció előadás szervezése is.”

Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola és Gimnázium: Kertész Zsófia Viktória

„Nyolc éve teniszezem versenyszerűen, teniszedző szeretnék lenni. Azért jelentkeztem képviselőnek, hogy az érdi diákok közösségét új lehetőségekkel fejlesszem és bővítsem. Fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg az új kapcsolatok kiépítését, illetve az érdi diákok életében a közösségi- és sportéletet tartalmasabbá tenni. Kiemelt célomnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a diákok biztonsági érzetének javítását. Szeretném elérni a hatóságokkal való új, szorosabb együttműködési formákkal, hogy akár iskola, akár különóra vagy edzés után, illetve bármikor a város közterületein tartózkodva, biztonságban érezhessük magunkat mi érdi diákok.”

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email