22_03_29_erdmost_nincskep

Hajat adományoznak Budaörsön

22_03_29_erdmost_nincskep

Hajat adományoznak Budaörsön

Hajadományozó ünnepséget tart március 2-án, kedden a budaörsi a PostArt-ban a Budaörsi Nő közösség, hogy daganatos betegeknek készítsenek igazi hajból készült parókát.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint azt a budaorsiinfo.hu írja, a Budaörsi NŐ közösség tavaly azt vállalta, hogy tíz jócselekedetet hajt végre. Ennek első állomása volt szeptemberben a hajadományozás. A Curly Hajadományozó Alapítvánnyal együttműködve kerestek daganatos betegeket, akik igazi hajból készült parókát kapnak.

A portál közlése szerint a budaörsi felajánlók részéről rengeteg adomány érkezett, így megvalósulhat az ünnepség is.

„Számtalan daganatos betegséggel küzdő ember van jelenleg Magyarországon, akiknek tudnánk segíteni egy szép, személyre szabott parókával, így várjuk a további hajadományozók jelentkezését is. Örülünk a Budaörsi NŐ együttműködésének, minél több ilyen segítő közösségre lenne szükségünk, hogy elérhessük ezt a célt” – fogalmazott a portálnak Fodor Bettina, Curly Hajadományozó Alapítvány kurátora.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email