22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: távozott a Budaörs vezetőedzője

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: távozott a Budaörs vezetőedzője

A Szeged-Csanád Grosics Akadémiától elszenvedett 4–1-es hazai vereség után távozott a Merkantil Bank Liga NB II-ben szereplő Budaörs kispadjáról Márkus Tibor, vezetőedző

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint a klub honlapja ismertette, szeptember 16-tól már nem Márkus Tibor irányítja a budaörsi labdarúgócsapatot, ugyanis a klub felmentette a szakvezetőt az első csapat élén végzett munka alól.

Márkus Tibor a 2009/10-es és 2010/11-es idényben játékosként erősítette a budaörsieket, majd a 2015/16-os idényben már edzőként tért vissza. Előbb Miskei Attila segítőjeként dolgozott, majd az ő távozása után ideiglenesen Márkus irányította az együttest. Ezt követően Bognár György asszisztenseként is dolgozott, de Bognár Paksra távozása, azaz 2020 szeptembere óta vezetőedzőként irányította a Budaörsöt.

Az együttes bár tavaly kiváló eredményt elérve hatodik helyen végzett a másodosztályban, az új szezont nem kezdte jól. A nyári átigazolási időszakban szinte új csapatot kellett építeni a vezetőedzőnek, de nyolc forduló után egy győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel csak a 16. helyen áll a tabellán a Budaörs.

A Budaörs tudatta azt is, a csapatot ideiglenesen az eddigi másodedző, Rajnay Attila készíti fel.

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ Idősek Otthona pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében ügyviteli munkatárs
A Szociális Gondozó Központ Hajléktalanellátás Szervezeti Egysége pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében segítő

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email