Szeptember 19-én, szombaton első alkalommal rendezték meg a Sportfiesztát a Papi földeken, ahol a szervezők egy egész napot szenteltek a mozgásnak, ugyanis a rendezvény a sportról és a közösségről szólt.
Aznap kegyes volt az időjárás, így minden feltétel adott volt a szabadtéri programsorozat zavartalan lebonyolításához, mely során sportegyesületek és sportszervezetek mutatkoztak be, a látogatók pedig számos sportágat kipróbálhattak.

A napot délelőtt 10 órakor a Fészek Jótékonysági Futás nyitotta, amelyen rekordösszegű adományt sikerült összegyűjteni az átmeneti gyermekotthon javára, majd 15 órától a sportágválasztó programok, bemutatók, mérkőzések és játékos versenyek következtek. Este pedig táncban csúcsosodott ki a mozgás, egy jó kis bulival zárult az amúgy is mozgalmas nap a Papi földeken.

A szervezők szerint minden várakozást felülmúlt a rendezvény. Mindössze fél óra alatt benépesült a terület, mindenhol sportoló, játszó, vidám, boldog gyerekek és felnőttek voltak.
„A sikerből erőt merítve tavasszal folytatjuk! Jön az Érdi Sportfieszta 2.0!”
– írják a rendezvény közösségi oldalán.
Aki kíváncsi arra, hogy milyen volt az első Sportfieszta Érden, az alábbi galériára kattintva felidézheti a legjobb pillanatokat.









































































