22_03_29_erdmost_nincskep

Edzésekkel és edzőmeccsekkel telt a válogatott szünet

22_03_29_erdmost_nincskep

Edzésekkel és edzőmeccsekkel telt a válogatott szünet

Már két hét telt el az Alba Fehérvár elleni siker óta és még egy hét van hátra az ÉRD következő bajnoki mérkőzéséig. Horváth Roland vezetőedző mesélt arról, hogy telt ez az időszak a lányok számára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Három vereség után nagyon kellett a csapatnak, hogy a válogatott szünet előtti időszakot pozitív élménnyel zárják és a lányok nagy küzdésének hála meg is lett az első győzelem az Alba Fehérvár elleni hazai bajnokin. Az együttes viszont nem pihenéssel töltötte az elmúlt két hetet, hanem készülnek a mieink a következő megmérettetésekre.

„A sok gyakorlás és edzés mellett több felkészülési mérkőzést is játszottunk, így változatosan telt ez az időszak. Ilyenkor lehetőség van rehabilitációra is, hogy a kisebb sérülések rendbe jöjjenek, de szerencsére mindenki a megfelelő állapotban van. Nagy hangsúlyt fektettünk a védekezésre és a védelem, valamint a kapusok kapcsolatának javítására is” – nyilatkozta Horváth Roland vezetőedző.

A válogatott szünetben Aleksandra Vukajlovics igazoltan volt távol, ugyanis átlövőnk bár nem lépett pályára az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, de bekerült a szerb válogatott bő keretébe.

Az Érd legközelebb jövő szerdán 15 órakor lép pályára a bajnokság 5. fordulójában az MTK vendégeként a Strebinszky Amália Kézilabdacsarnokban.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email