22_03_29_erdmost_nincskep

Brutális módon vertek szét több kriptát Ófaluban

22_03_29_erdmost_nincskep

Brutális módon vertek szét több kriptát Ófaluban

Több kriptát, köztük az egykori érdi bíró, Urs Ferenc és az egykori főjegyző, Baranyai Nándor kriptáját is feltörték a napokban az ófalusi kriptasoron értékek után kutatva. Az esettel kapcsolatban feljelentést tesznek.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Mint Falusi Ferenc helytörténetkutató, a Honismereti Egyesület vezetője az Érd Tv-t tájékoztatta, több kriptát is feltörtek az ófalusi kriptasoron, így például Baranyai Nándor egykori főjegyző és Urs Ferenc egykori érdi bíró családi kriptája is bűncselekmény áldozata lett.

Mint Falusi kiemelte, az elkövetők tettüket olyan brutális módon hajtották végre, hogy még a koporsókat is szétverték.

„Biztos, hogy aranyat vagy egyéb dolgot kerestek”

– utalt arra Falusi Ferenc, hogy régen gyakran helyeztek értékeket a koporsóba. Mint ismertette, Urs Ferenc 1821-ben született Érden és 12 évig volt a falu bírája, részt vett az 1848-49-es érdi ütközetben és Perczel Mór, illetve Görgey Artúr mellett ő szervezte meg a nemzetőrséget is.

A kripták helyzetével kapcsolatban elmondta, szeretné, ha az önkormányzat rendbe hozná és védetté nyilvánítaná azokat, majd az 1848-as csata helyszínén, a volt Csillagcsárdánál egy emlékműbe belevésnék a nevüket.

Elmondta azt is, az ófalusi soron lévő hat kriptából kettő gondozottnak tűnik, ezért keresik azok tulajdonosait is. Részletezte, a kriptát úgy kell helyreállítaniuk, hogy a meggyalázott csontokat új koporsóba helyezik és új temetést is tartanának, utána pedig a kriptákat lefalazzák és ajtóval látják el.

Hozzátette azt is, ugyanez vonatkozik a temetőben lévő elhunyt hősi halottakra is, akik sírjainak gondozása az önkormányzat feladata.

Falusi Ferenc ismertette, kéri az önkormányzatot, hogy a kripták előtt lévő utcát legalább az egyik oldalról zárják le, így védve azokat a későbbi károkozásoktól. Elmondta azt is, az ügyben feljelentést tesznek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email