22_03_29_erdmost_nincskep

Aradszki szerint kisebb a hiány, mint mondják

22_03_29_erdmost_nincskep

Aradszki szerint kisebb a hiány, mint mondják

Folytatná politikai pályafutását, és újra megméretettné magát Aradszki András, Érd és a környék országgyűlési képviselője. Az Érd TV-nek adott interjújában azt mondta, folytatni kívánja a lobbi tevékenységét a kormánynál, hogy Érd működési támogatásban részesüljön.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Súlyos koronavírus-fertőzése miatt 50 napig élet és halál között volt Aradszki András, a KDNP képviselője, Érd és a térség országgyűlési képviselője. A politikus alig egy hete tért vissza a parlamentbe, hogy folytassa 2018-ban megkezdett munkáját. Terveiről, hogylétéről az Érd TV-ben beszélt.

Mint mondta, újra megméretettné magát a következő választáson, és reméli, hogy a Fidesz és a KDNP választókerületi tagjai őt ajánlják majd jelöltnek. Az ellenzéki előválasztás véleménye szerint „eldőlt már”, ám ennek ellenére a korábbiaknál sokkal keményebb kampányra számít. 

A politikus elmondta, hálás nemcsak az őt gyógyító orvosoknak, nővéreknek, hanem valamennyi egészségügyi dolgozónak, a barátainak, az  ismerőseinek és azoknak, akik ismeretlenül is imádkoztak érte. Különösen hálás családjának, mert végig hittek a felgyógyulásában.

Aradszki András az interjúban azt mondta, ismerve a város 2021. évi költségvetését, nehezen tudja elképzelni, hogy 4 milliárd forint hiányozna a kasszából. „Nincs ennyi hiány, ami van, azt ki lehet gazdálkodni. Ugyan nem vagyok költségvetési szakember, de úgy gondolom 100 millió forintnyi hiánya lehet Érdnek, ami viszont a költségvetés áramvonalasításával, a kiadások észszerűségének alkalmazásával lazán meg tud teremteni.”

Szó volt arról is, hogy folytatni kívánja a lobbitevékenységét a kormánynál, hogy Érd működési támogatásban részesüljön. Azt mondta, ezeket a tárgyalásokat 2020-ban is elkezdte, de a „pontot nem tudták rátenni az i-re”. Hozzáfűzte, Érd korábban is mindig 700 millió forint körüli működési támogatást kapott, de soha nem kapott milliárdokat működésre. Kiemelte, fejlesztésre 2012 és 2020 között közel 100 milliárd forint érkezett a városba. 

„Nehezen tudok úgy segíteni, hogy az információkat sem közvetlenül, se közvetve, hitelesen nem kapom meg a polgármester úrtól.  Azt se kapom meg, hogy miben tudnék segíteni, az egyéb lobbitevékenységemet is rutinszerűen, a korábbi gyakorlatnak megfelelően végzem, az a helyzet, hogy amióta Csőzik László a polgármester, azóta velem nem egyeztetnek” – mondta Aradszki András.   

További cikkeink

További cikkeink

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán-Szolgáltatási Főosztály, Szociális és Egészségügyi Osztály pályázatot hirdet

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email