2019. februárjában az Érdi Jégcsarnok átadásával több sportággal és egyesülettel bővült a paletta. A BudaSkate SE és a Hofgmann Korcsolya Akadémia két éve hozta létre érdi mű- és szinkronkorcsolya szakosztályát, melynek versenyzői a hétvégén érmekért harcoltak.
Címkék: sport
Bár a sorsolás nem kedvezett Pócza Milosnak a debreceni Bocskai István Nemzetközi Emlékversenyen, neki és Szigetvári Bendegúznak is a válogatottság kivívása a legfőbb cél korosztályában az új évben.
Két arany-, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek az Érdi VSE tollaslabdázói a Cegléden rendezett két hétvégi viadalon.
Öt egyéni csúcsot értek el az Érdi Úszó Sport Kft. fiatal versenyzői a debreceni cápa országos bajnokság záró napján.
Az NB II-be feljutó Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként játszotta nyári harmadik felkészülési mérkőzését az Érdi VSE. A gyulai találkozón kétszer is hátrányból állt fel az NB III Nyugati csoportjának ezüstérmese.
Hazai pályán tartalékos kerettel is 4-4-es bravúrdöntetlent ért el a 5 Stars Érdi VSE futsalcsapata, amely az (eddigi) éllovas Haladás VSE II-t fogadta az ÉRD Arénában az NB II Nyugati csoportjának 19. körében.
Rögtön az első forduló után véget ért Pócza Milos szereplése a Debrecenben idén már 65. alkalommal megtartott Bocskai István Nemzetközi Emlékversenyen.
A debreceni cápa országos bajnokság harmadik napja is remekül sikerült az Érdi Úszó Sport Kft. fiatal versenyzőinek, hiszen Gasparics Zalán újabb ezüst- és bronzérmekkel gyarapodott, s kilenc új egyéni csúcs született.
Ismét szépszámú mezőny gyűlt össze a párbajtőrözők kadet és junior korosztályú Magyar Kupa-küzdelmein a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a Danubius RSC kilenc vívója lépett pástra.
Február 6-án és 7-én Pécsen rendezték a tollaslabdázók felnőtt országos bajnokságát, ahol az Érdi VSE-ből Kis-Kasza Miklós először, játékos-edzője, Kőrösi Ágnes tizennyolcadszor állhatott a felnőtt ob dobogóján.