22_03_29_erdmost_nincskep

Somogyi Tamás lett az ÉKFI megbízott vezetője

22_03_29_erdmost_nincskep

Somogyi Tamás lett az ÉKFI megbízott vezetője

Somogyi Tamást bízta meg ideiglenesen Csőzik László polgármester az Érdi Közterület-fenntartó Intézmény vezetésével, miután múlt héten bejelentették, hogy távozik posztjáról a korábbi vezető. A mandátuma egyelőre addig szól, amíg a cég vezetői pozíciójára a pályázatot kiírják és elbírálják.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Somogyi Tamásnak eddigi pályafutása során munkahelyeinek 90%-a multinacionális nagyvállalatok voltak. Vezette a svéd tulajdonú Securitas Rt-t, melyet később az amerikai Brinks vásárolt meg. Egy ideig dolgozott az MVM csoportnál, majd pedig hosszabb ideig vezető volt az E.ON Hungária csoportnál. Szakértőként jelen volt az országos médiában is szereplő gödöllői Zöld Híd „rendberakásánál” is. 

Arra, hogy mit tart a legfontosabbnak, röviden úgy foglalta össze a boldoguljerden.blog.hu-nak, hogy mindenekelőtt transzparens, átlátható működést szeretne, méghozzá gyorsan. A tulajdonos önkormányzatnak és ezen keresztül az érdi lakosságnak látnia kell, mire fordítják a kapott forrásokat, illetve a vállalkozási tevékenység során befolyt pénzeket.
Második, hogy az ÉKFI-nek egy 21. századi normáknak megfelelő szolgáltató szervezetté kell válnia. Most úgy tűnik, hogy jelen állapotában a szervezet tökéletesen megfelel az átlagemberek fejében a hivatalokról, az állami/önkormányzati cégekről alkotott képnek, ezt kell átformálni olyanná, mintha egy igazi, az ügyfelek elégedettségéért nap mint nap versengő piaci vállalkozás lenne. Ugyanakkor nagy gondot kíván fordítani a hatékonyságra is. A milliónyi papír gyártása helyett kívánatos lenne egy korszerű és nem utolsó sorban környezetbarát vállalatirányítási rendszer bevezetése, mely azon túl, hogy rengeteg pénzt és időt takarít meg, nagyban hozzájárul az átláthatósághoz, kontrolling funkciók révén pedig a szervezet hatékonyságát növeli. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email