Női kézi: az MTK-val csap össze az ÉRD

A válogatott szünet után október 20-án 15 órától az MTK Budapest vendégeként lép pályára a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban – a Vasas otthonában – a K&H női kézilabda liga 5. fordulójában az ÉRD. A mérkőzést az MTK Budapest YouTube csatornáján élőben közvetítik!

 

A válogatott szünet után a hétvégén már a nemzetközi porondon lépett pályára a Golovin Vlagyimir által irányított MTK Budapest, amely a török Yalikavaksport otthonában 33–24-es győzelmet aratott az Európa Liga selejtezőjének második fordulójának első mérkőzésén.

A fővárosi kék-fehérek kissé beragadtak a bajnoki nyitányon, hiszen a nyitófordulóban nem kis meglepetésre hazai környezetben egygólos vereséget szenvedtek az újonc Budaörstől. Ezután viszont Vácon már ők okoztak meglepetést a 24–23-as idegenbeli sikerükkel, amely után a Mosonmagyaróvárral egy kiélezett találkozón játszottak 33–33-as döntetlent, legutóbb pedig a bajnoki címvédő FTC-Rail Cargo Hungariát izzasztották meg a Népligetben, hiszen a Fradi csak komoly energiákat mozgósítva tudta végül 32–28-ra legyőzni Suba Sáráékat.

Az ÉRD az előzetes várakozásoknak és erőviszonyoknak megfelelően kezdett, hiszen a Vác ellen ötgólos vereséget szenvedett, amely után viszont a Mosonmagyaróvártól már kilenc, az FTC-től tizennyolc góllal kapott ki, de az Alba Fehérvár KC hazai 29–28-as legyőzése lökést adhatott Horváth Rolandéknak.

Pláne úgy, hogy a válogatott szünetet kihasználva több edzőmeccsen is összecsiszolódhatott az együttes, amely a napokban új játékossal, Bódi Bernadettel erősítette meg keretét, aki rutinjával nagy segítségére lehet az érdieknek.

A két együttes eddig tizennyolcszor találkozott egymással, amióta MTK néven fut a korábban BSE-ként is szereplő együttes. Ezek közül két barátságos mérkőzés mellett tizenhat bajnokit vívtak a csapatok, melyekből az ÉRD tizenkettőt, az MTK kettőt nyert meg két döntetlen mellett. Igaz, a fővárosi kék-fehérek legutóbbi két hazai mérkőzésükön sem kaptak ki, hiszen az előző idényben 33–33-as döntetlenre végeztek a felek az Elektromos Sportcsarnokban, azt megelőzően pedig az MTK gólzáporos meccsen győzte le 40–35-re az érdieket.

Az MTK házi góllövőlistáját Pál Tamara vezeti öt meccsen szerzett 24 góljával, de mögötte Marincsák Nikolett 19, Anna Kekezovity 15, Dakos Noémi és Koronczai Petra pedig 10-10 gólnál jár már.

Az ÉRD-nél ebben a mutatóban Paróczy Sára áll az élen négy meccsen lőtt 22 góljával, de tőle csak egy találattal marad el Kopecz Barbara és már Alexandra Vukajlovics is 17-szer vette be az ellenfelek kapuját.

Érdekesség, hogy az előző szezon után Érdről távozó kapus, Rutka-Győrffy Alexandra bár az NB I/B-be igazolt, jelenleg kölcsönben az MTK Budapestet erősíti, így jó ismerős kapujába köszönhetnek be az érdiek. Rutka-Győrfyn kívül pedig az érdi nevelésű Győri Barbara és Szabó Laura is pályára léphet nevelőegyesülete ellen.

Az október 20-án, 15 órától, a Vasas otthonában, a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban rendezett MTK Budapest–ÉRD mérkőzést Asztalos Bence és Szalay Zoltán vezetik.

K&H női kézilabda liga, 5. forduló
10.20., 15.00:
MTK Budapest–ÉRD

fotó: Balogh István/archív