Egy Tárnokon élő, súlyos beteg, nagycsaládos férfi gyógyíttatásáért tartanak sütivásárt a szomszédos településen december 20-án 17 órától az Egészségház előtt. Zoli 41 éves, négy kisgyermek édesapja. A nyirokrák egyik ritka fajtájával kell megküzdenie. Egy németországi kezelés az utolsó reménye.
Author: info@erdmost.hu
Közterületen továbbra is kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése és a másfél méteres távolságtartás, a vendéglátóüzletek, szállodák és fitnesztermek viszont továbbra sem fogadhatnak vendégeket, miután a kormány április 19-ig meghosszabbította a védelmi intézkedéseket.
Érd is részt vett a Megyei Jogú Városok Szövetségének tisztújítása utáni első ülésén, ami után a tíz ellenzéki polgármester – köztük Csőzik László – szövetséget kötött. Mint mondta, az együttműködés lehetőségét keresik.
Az Érdi Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadói ismét kitelepültek az érdi hipermarketbe, ahol az egyik rendőr életet mentett lélekjelenlétének köszönhetően. Egy vásárló félrenyelt egy kiflicsücsköt és majdnem megfulladt, rajta segített az érdi rendőr százados.
„Nem megyünk suliba április 19-től!” névvel szervezett eseményt az ADOM Diákmozgalom a központi iskolanyitások ellen. A kezdeményezők szerint érthetetlen, hogy a boltokban bevezetett négyzetméter-alapú korlátozás az iskolákra miért nem érvényes.
Nagy port kavart egy ismeretlen bejelentő, aki azért jelentette fel az Országos Mentőszolgálatot húsvétkor, mert egy mentős megállt hamburgert vásárolni a Szentendrei úton.
Véradás lesz december 20-án, pénteken 14-18 óra között Érden, a Szepes Gyula Művelődési Központban. A Magyar Vöröskereszt munkatársai Önt is várják, ha már elmúlt 18 éves, de nem idősebb, mint 65. A személyit, lakcím és TAJ kártyáját ne hagyja otthon! Jöjjön el, és mentse meg három ember életét!
Extrém időjárásra ébredtünk április 8-án Érden, ugyanis a kedden Magyarországra érkező hidegfront havazást is hozott magával. Mutatjuk, hogy esett a hó Érden április 8-án reggel.
675 055 újabb esettel 132 975 654-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma a világon, miközben 14 792 újabb áldozattal az elhunytak száma 2 886 573-ra emelkedett. A gyógyultak száma 75 591 567 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adataiból.
A Budaörsi Járásbíróság 2019. december 16-án nyilvános és folytatólagos tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akiket különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádoltak.