Nem kis bravúrt bemutatva félidei ötgólos hátrányát ledolgozta és 33-33-as döntetlent ért el a dobogó 3. helyén álló MTK Budapest vendégeként az ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában. Horváth Rolandék pontszerzésükkel a tabella 8. helyére léptek előre.
Author: info@erdmost.hu
Óriási figyelem kíséri azt a bejelentést, ami szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezte az illegális kutak moratóriumának 2020-ig szóló meghosszabbítását.
18 órától a tabella 3. helyén állü MTK Budapest vendégeként lép pályára az Elektromos Sportcsarnokban a tizedik helyezett ÉRD a női kézilabda NB I 19. fordulójában.
Hosszan tartó, súlyos betegség után szombaton reggel meghalt Monspart Sarolta tájfutó világbajnok. A Nemzet Sportolója 76 éves volt. Az Érdi Szenior Akadémián tartott előadásaival búcsúzunk tőle.
Másfélszeresére nőtt a vonatokon hagyott tárgyak száma 2018-hoz képest. Míg két éve 5883, 2019-ben már 9029 talált tárgyat regisztráltak, az elhagyott értékek közül minden második került vissza a tulajdonoshoz – írja a MÁV közleményében.
Idén hetedik alkalommal szervezik meg az Egy nap népviseletben – Népviselet napja kezdeményezést április 24-én, szombaton. Célja, hogy felhívja a figyelmet határokon is átívelő közös értékeinkre, a népviseletek sokszínűségére és szépségére. Százhalombattán kiállítással és fotózással ünnepelnek.
Nem volt dömping az érdi vendéglátók teraszain, de szinte mindenhol voltak vendégek szombaton ebédidőben azután, hogy hivatalosan is újranyithattak a kerthelyiségek. A pincéreknek maszkban kell kiszolgálniuk, a vendégeknek viszont nem kötelező védekezni akkor sem, ha már befejezték az étkezést.
Ha olyan tinédzser vagy, aki közösségi oldalak aktív tagja és szabadidőd nagy részét az okostelefonod, vagy a számítógép előtt töltöd, olvass tovább!
Élelmiszergyűjtést szervez a Fészek Gyermekvédő Egyesület javára az "Egy szelet a szívünkből" elnevezésű jótékonysági csoport szombaton 8-20 óra között az érdi Intersparban. A Fészek átmeneti gyermekotthont és országos nevelőszülői hálózatot is működtet, mindkettőnél jó helyre kerülnek az adományok.
A napsütötte dombokról a hűvös völgybe vezető, római kori maradványokkal tarkított úton található az érdi pincesor. A helyi szőlőtermelés több százéves hagyománnyal rendelkezik, a területet már a római korban is művelték. Bemutatjuk az érdi pincesort!