26 346-an kapták meg első, 80 477-en pedig második oltásukat az elmúlt 24 órában. Az elvégzett 8408 tesztből 726 lett pozitív, ebből 81 Pest megyében. Elhunyt 137 többségében idős, krónikus beteg, így a járvány hazai áldozatainak száma 28 045-re emelkedett.
Author: info@erdmost.hu
Egy bántalmazó kapcsolatba végtelenül könnyű belecsúszni még egy nagyon erőteljes nőnek is. A nőnap megosztó hagyomány. Sokan örülnek a virágnak, mások képmutatásnak tartják a március 8-i ünneplést, és inkább arra vágynak, hogy az év minden napján megbecsüljék őket.
Ha valaki a saját elhatározásából dönt úgy, hogy nem oltatja be magát, attól bizonyos feltételek teljesülése esetén nem jogsértő megtagadni az újrainduló szolgáltatásokat. Számos más esetet azonban egyszerűen figyelmen kívül hagyott a kormány, amivel jogellenesen diszkriminál.
Bárány Zsolt, a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója az érdi rendelő Facebook oldalán közölte, hogy májusban a szakdolgozókkal kapcsolatban kialakult helyzetet rövid távon drasztikusan tudják csak kezelni, ami azt jelenti, hogy elmarad néhány szakrendelés.
A MÁV felkészült a koronavírus-fertőzések terjedésének megelőzésére. A vasúttársaság állandó kapcsolatot tart a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel, az egészségügyi hatósággal és iránymutatásuk alapján jár el az állomásokon, valamint a vonatokon.
Az érdi Szociális Gondozó Központ a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében hét pontból álló intézkedési protokollt adott ki az általa üzemeltetett intézményeknek, mint például a bölcsődék, a gyermekvédelmi-, időseket ellátó-, és a hajléktalanokat ellátó intézmények.
1996-ban Kovács „Kokó” István miatt elhatározta, hogy olimpikon ökölvívó lesz, tett is ezért és már a londoni olimpia kapujában volt, amikor a kvalifikációs versenyre készülve a tatai edzőtáborban történtek mindent megváltoztattak. Bemutatjuk az Érdi Box Klub vezetőedzője, Dobrádi Zsolt történetét.
Ma reggel a matematika írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák országszerte. Ebből a tárgyból 68 ezren középszinten, több mint ötezren pedig emelt szinten vizsgáznak.
Rangadót vív Debrecenben az ÉRD, megkezdi a tavaszi idényt az Érdi VSE listavezető labdarúgócsapata, itthon játszanak a Delta RSE Érd röplabdázói, a VMG DSE kosárlabdázói és a Kárpáti Farkasok jégkorongozói is.
Hosszú, de sérülések miatt nem zökkenőmentes időszak után március 8-án, 14.30-tól a Pápai Perutz FC vendégeként kezdi meg a tavaszi idényt az NB III Nyugati csoportját négypontos előnnyel vezető Érdi VSE.