Az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon, Törökbálint térségében a 13-as km-nél hídfelújítás miatt a leálló- és külső sávot lezárták, lelassult a forgalom. Távolabb, a kápolnásnyéki kijárat után két autó karambolozott. A 45-ös km-nél csak egy sáv járható, ezért van torlódás.
Author: info@erdmost.hu
A Monori SE elleni 79–58-as vereséggel tért vissza a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokába a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjában szereplő VMG DSE.
Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától – nyilatkozta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán az MTI-nek.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely elvenné a polgármesterektől a kormány által a veszélyhelyzet idejére rájuk ruházott jogköröket, emiatt az ellenzéki polgármesterek közös nyilatkozattal fordulnak a kormányhoz – jelentette be Csőzik László.
2021. május 25-e után megtarthatóak a köznevelési intézményekben a ballagások az udvaron. A vendégeknek - néhány kivételtől eltekintve - végig orrot és szájat elfedő maszkot kell viselniük. A vendégek esetén a részvételnek nem feltétele a koronavírussal szembeni védettség.
Meghalt 64, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 382 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 4 714 992 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 749 235-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Kezdetben a város polgármesteri kabinetjének fejlesztési referense volt, Érd legnagyobb környezetvédelmi beruházását, a csatornázást koordinálta. Először 2014-ben szavaztak neki bizalmat a választók. Képviselőként és alpolgármesterként öt éven át szolgálta az érdieket.
A világon 163 413 904 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 386 457 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.
A Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában megtartott XI. konferenciáján határozták el a Múzeumi világnap ünneplését. 1978. május 18-án tartották meg először. Az ünnep célja, hogy az év eme napján komolyabb figyelem forduljon a múlt emlékeit őrző és bemutató intézmények felé.
A legnagyobb közösségi oldalon jött létre a Civil Licit az Érd És Térsége Mentőalapítvány számára, amely már százezer forintnyi adományt gyűjtött.