Az év utolsó napján az ember szereti összegezni, mi történt vele az elmúlt egy évben, számot vet a jó és a rossz dolgokról, esetleg fogadalmakat is tesz. Így tettünk mi is, megnéztük, mire voltak kíváncsiak olvasóink 2021-ben leginkább. Az eredmény pedig kicsit sem meglepő.
Author: info@erdmost.hu
Az eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben, amikor ismét előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást.
Még két napjuk van a nyilatkozat beküldésére a családi pótlékot nem kapó, gyermeket nevelő szülőknek. December 31-én ugyanis lejár a családi adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat benyújtásának a határideje.
Akár a retorziót is vállalja több polgármester, de nem szavaztatja meg fizetésének több százezres megemelését januártól, mert a parlament pénzt nem adott hozzá. Érden az alpolgármesterek és a képviselők bérét is befagyasztják.
Ha kedvencünk a hirtelen hangoktól megijed és elszökik, fontos, hogy mielőbb cselekedjünk, hiszen egy óra alatt akár 30 kilométer távolságot is megtehet.
Tavaly 13 százalékkal többet, összesen 5,5 milliárd forintot költöttünk virslire, szilveszterkor jellemzően a hipermarketekben kapható, előrecsomagolt, egykilós kiszerelés volt a legkeresettebb.
December 31-én, január 1-jén és január 2-án is megnövekedett utasforgalomra számíthatunk, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri az utasokat, hogy időben tervezzék meg az utazásokat.
Magyarországon elsőként Tesla Megapack típusú energiatárolót létesít Százhalombattán a MET Csoport, a Dunamenti Erőmű területén megvalósuló innovációs projekt részeként. A most aláírt együttműködés értelmében az energetikai eszközt 2022 nyarán telepítik.
Idén nem lesz ilyen korlátozás, így a rendőrség részletesen ismertette a tűzijátékok felhasználásának szabályait. Kiemelték: továbbra is tilos petárdát vásárolni, birtokolni, felhasználni. Aki ezt a rendelkezést megszegi, az ellen szabálysértési eljárás indul és 150 ezer forint bírságot is kaphat.
Akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat, aki petárdázik szilveszterkor, ezt ugyanis tiltja a törvény. Tűzijátékot viszont lehet használni. Érdemes tudni, hogy egytől négyig sorolják be a különböző pirotechnikai osztályokat, és a számok növekedésével egyúttal szigorodnak a használati feltételek is.