Ezekkel a szavakkal zárta beszédét Bogatin Attila szombaton délután az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének évzáró ünnepségén. Mert ha sok baba születik, sok babakocsi, pelenka, babruha és babaétel és még megannyi más dolog kell, a növekvő kereslet pedig szükségszerűen löketet ad a gyártásnak, ehhez pedig munkaerőre van szükség, tehát a foglalkoztatottak száma is emelkedik. "Magyarul, a több babakocsi azt jelenti, hogy a nagycsaládok motorjai a gazdaságnak, ők azok, akik mozgatni, fenntartani tudnak egy országot, egy világgazdaságot."
Author: info@erdmost.hu
Múlt hét csütörtökön becsengettek az Érdligeti Általános Iskola Diósdi úti épületében, amiben még nem is lenne semmi különleges, ha ezúttal nem óvodásoknak szólt volna a csengő hangja. Merthogy most nekik szólt a csengő: az iskolakóstolgató kezdetét és végét jelezték az azon részt vevő hatvankilenc nagycsoportos óvodásnak.
A karantén miatt elmaradt városi rendezvények után a családok közösségi élményekre kiéhezve "rohamozhatták meg" a Magyar Földrajzi Múzeum szombati őszköszöntő programját. Három óra elteltével pedig kertjeik legújabb díszeivel: madárodúkkal, etetőkkel, virágokkal és cserjékkel térhettek haza.
A női kézilabda NB I hetedik fordulójában a Váci NKSE vendégeként lép pályára az ÉRD női kézilabda csapata. Kövesse figyelemmel folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítésünket a mérkőzésről!
Nagy György falikárpitjait 1996-ban láthattuk a művelődési központban az augusztus 20-ai ünnepi program részeként. Akkor persze még a gobelinek készítője is ott lehetett a megnyitón, a mostani tárlatnyitón már csak fia, Nagy Péter emlékezhetett meg róla, a műveket Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója ajánlotta a közönség figyelmébe.
Az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium ötvenöt végzős diákjának a ruhájára került fel pénteken este a szalag az ÉRD Arénában megtartott szalagavató ünnepségen. "A kis szalag a gárdonyis jelvényen a külvilág felé lehet a felnőtté válás jele, de ti tudjátok, hogy ez ennél több: benne vagytok ti magatok is, a Gárdonyiban eltöltött négy év, minden szépségével és nehézségével együtt", mondta el köszöntő beszédében Vásárhelyi Pálné igazgatóhelyettes a végzősöknek.
De ezeket még nem kell megnyitni, mert "egyelőre biztonságos mennyiségű tartalékkal rendelkezünk" - mondta a miniszterelnök a közösségi oldalán egy videóban az operatív törzs szombat reggeli ülése után. "Valószínűleg a számok emelkedni fognak, és valamikor majd ezeket meg kell nyitnunk"-tette hozzá.
A hideg és az eső miatt mégsem a múzeumkertben, hanem a Magyar Földrajzi Múzeum tetőterében rendezik meg az őszköszöntőt a szervezők, akik kérik, mindenki viseljen maszkot a rendezvényen. Egy pár foglalkozás emiatt elmarad, mutatjuk, hogy mi az, ami nem.
Már itthon is dúl a Black Friday láz, ami elsősorban az internetes vásárlásokban és akciókban jelenik meg: egy felmérés szerint tavaly 128 milliárd forint értékben rendeltünk az interneten, és ennek több mint 20%-át, azaz 27 milliárd forintot egyetlen napon, a Fekete Pénteken költöttünk el a virtuális térben. A felmérések szerint átlagosan körülbelül 47 ezer forintot költünk el ezen a napon, általában játékra, ajándékra és háztartási gépekre, szórakoztató elektronikai eszközökre, ruhákra és konyhafelszerelésre .
A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontjának szakmai vezetésével fejlesztik azt a cipősdoboz nagyságú műholdat, ami várhatóan 2020-ban indul útjára az űrbe, hogy segítséget nyújtson az űridőjárás előrejelzésében, tudtuk meg Zábori Balázstól, az MTA Energiatudományi Kutatóközpontjának munkatársától, aki november 26-án 19 órától fogja a témát bővebben kifejteni az Érdi Csillagászati Klub soron következő előadásán a Magyar Földrajzi Múzeumban.