Focista családba született, nagybátyja, Palotai Károly az 1964-es tokiói olimpiát megnyerő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya volt (bár a döntőről sérülés miatt lemaradt). Gyermekként Palotai Gyula is ádáz meccseket vívott Békéscsaba utcáin a környék fiataljaival, őt mégsem a labdarúgópálya felé terelte az élet.
Bár falta a vadászkönyveket és már általános iskolásként vadászatokon segédkezett hajtóként, mégsem ez volt az a jel, amely elindította a pályán. „Az a fajta vadászkultúra, amit a könyvekben olvastam, nem köszönt vissza” – meséli a ma 67 esztendős Palotai Gyula, honnan jött az első ihlet a lövészet iránt és miért határozta el, hogy nem lesz belőle vadász.
„Elég visszahúzódó gyermek voltam, nagyokat túráztam, a természetet bújtam. A madarakat nagyon szerettem, ezért sem lettem vadász. Hiányzik is belőlem a vadfelismerés. De egy gyermek, ha szívós, nagyon magas szintre eljuthat. Emlékszem, ötödikes voltam és iskolából hazafelé osztálytársam, Buhala Tibi elhívott és mutatott egy esernyővázból fabrikált számszeríjat és egy kenderszárból alkotott nyilat, amellyel olyan magasra lőtt, hogy egy idő után elvesztettem. Ez a látvány viszont annyira megfogott, hogy ezután csak számszeríjat fabrikáltam” – idézi fel azt a pillanatot, mely elindította az immár bő fél évszázados lövészkarrierjét.
Merthogy az íjászat, pláne a számszeríjászat teljes életet igénylő hobbi. Olyannyira, hogy a számszeríj jellemzően egyedi készítésű, így az sem véletlen, hogy Palotai Gyula fegyvertervezőként kitanulta a szakma csínját-bínját, tudását pedig társai fejlesztésében is kamatoztatta.
„Gyerekként például sosem a nagy energiájú, romboló katonai dolgok vonzottak. Vagy az órásmesterek kirakatánál vagy az asztalosoknál álltam, sokkal jobban szerettem a finommechanikai dolgokat” – jegyzi meg, miért kezdett fegyverkészítésbe. „Ha valaki egy témában el akar mélyedni, akkor fejest kell ugrania” – fűzi hozzá Palotai Gyula, aki fejest is ugrott, fiatal egyedülállóként, vidékről Budapestre érkezve minden akadályt leküzdött és nagy mérföldkőhöz érkezett. 1979-ben első nyugati útja Ausztriába vezetett, az első számszeríj-világbajnokságra. „A szocializmus legvidámabb barakkjából jőve sok érdekességet láttam. Olyan volt, mint amikor a XIX. században Széchenyi István Angliába ment és látta az ipari forradalom akkori vívmányait. Megdöbbentem, hol tart a számszeríjász-világ. Nálunk meg ugye nem volt semmi…” – idézi fel első versenyeinek egyikét, amelyről rengeteg fotót és egy tablót készített (utóbbi a Központi Lövészklub falirácsára került), közben pedig tökéletesítette fegyvertervezői és készítői tudását.
„A lövészetnél perfekcionista, nagy monotóniatűrésű emberek vannak. Amikor valaki lő, arra törekszik, hogy minél tökéletesebben hajtsa azt végre” – vezetett bele az emberi test finommechanikájába Palotai Gyula. „A nyugalomra születni kell, én sem vagyok egy tűzrőlpattant típus, kétszer meggondolom, mit csinálok. Visszatekintve a lövésztársaimra, azt tudom mondani, halvérűek, fát lehet vágni a hátukon és nincs balhé körülöttük” – jegyzi meg. „Abban biztos vagyok, hogy ha rendezetlen lenne nálam otthon a háttér, nem tudnék komoly eredményeket elérni. Az emberek élete nem feszített víztükör, hanem folyamatosan fodrozódó, de alapjaiban kell megbékélnünk vele, hogy ez így van” – meséli, aki szerint a számszeríjászathoz is elengedhetetlen, hogy valaki hosszasan tudjon nyugodt maradni a mozdulatlanságban, miközben hihetetlen koncentráció kell egy belső tízes találat eléréséhez.
Ezt viszont nehéz tanítani, így az sem véletlen, hogy a lövészsport utánpótlása sem a legszélesebb bázist foglalja magába. Sőt, Palotai Gyula szerint, ha nem kap a gyermek olyan impulzust, amilyet ő kapott az osztálytársától, akkor már nagyon nehéz a lövészet irányába terelni a fiatalokat. Ennek ellenére nem bánja, hogy kisebb, családiasabb a közeg, hiszen épp emiatt tett szert észt, finn, amerikai barátokra az évtizedek során. És ennek az összetartásnak köszönheti egyik legjobb eredményét, hiszen a számszeríj-csapattal világbajnoki bronzéremig is eljutott.
Egyik legkedvesebb „eredménye” a 2017-es eszéki világbajnokság, ahol az egyik bíró tévedésből tízes találatot írt fel neki, miközben tököt lőtt (nem talált célt). Ő ezt azonnal jelezte a főbírónak, majd a szervezők Fair Play-díjjal jutalmazták sportszerűségét.
Bár Palotai Gyula felesége nem támogatja a sportversenyzést, mert „másokat kell legyőzni”, a számszeríjásznak fontosabb, hogy mindig magunkat akarjuk felülmúlni. És az ilyen becsületes tettekkel győzhetjük le igazán önmagunkat.
