A Dunaújvári KKA vendégeként zárja a 2018/2019-es szezont a K&H női kézilabda ligában az ÉRD május 18-án, 18 órakor.
Author: info@erdmost.hu
Fontosnak tartjuk, hogy május 26-án minden magyar állampolgár élhessen szavazati jogával és ehhez minden technikai feltételt biztosítani kívánunk.
Szerdától ismét emelkednek a hazai üzemanyagárak. A holtankoljak.hu információi szerint a hét közepén a benzin átlagára 7, a gázolajé bruttó 3 forinttal emelkedhet.
2021. január 16-án és 18-én a Budapest – Székesfehérvár vasútvonal vágányzára idején változik a vasúti menetrend, emiatt az autóbuszok csatlakozása is módosul – számolte róla honlapján a Volánbusz.
Folytatódik az Otthon Melege Program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fenntarthatóságért felelős államtitkára.
Közelednek az európai parlamenti választások, és most először nem az a kérdés, hogy ki jobb- és ki baloldali. A kérdés az, hogy igent vagy nemet mondunk a migránsokra – hangsúlyozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerdai telt házas érdi előadásán, a Szepes Gyula Művelődési Központban.
Bemutatkoznak az ÉRD MÉDIACENTRUM munkatársai
Két új közbeszerzési eljárást írt ki a Volánbusz járműflottáját biztosító Volán Buszpark Kft. 503 új autóbusz beszerzésére. Mindkét pályázatra február 8-ig várják az ajánlatokat – közölte a társaság hétfőn a Magyar Távirati Irodával.
Már csak négy nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig. Az utolsó napon minden budapesti és megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálat 20 óráig tart nyitva.
Még január 5-én, 21 órakor igazoltattak egy zavartan viselkedő férfit Budapest V. kerületében. A kijárási tilalmat is megszegő férfinél bruttó 150 gramm kábítószergyanús anyagot találtak, majd érdi lakcímén további kábítószergyanús anyagot, injekciós tűket és okmányokat is lefoglalt a rendőrség.