Júniusban volt 20 éve, hogy elkezdett dolgozni az Érdi Rendőrkapitányságon, ahol az évek során egyre magasabbra jutott a ranglétrán, tavaly november óta pedig rendőrkapitányként tevékenykedik.
Author: info@erdmost.hu
Múlt heti ott jártunkkor még csak pár napja kezdődött meg a munka az Érdi Művésztelep műtermeiben – a Bolyai iskolában –, de már kész képeket is láttunk, több helyütt is.
A Budapesti Honvéd SE érdi vízilabdaszakosztályának három együtteséből csak egy tudott nyerni hétvégén, a 2008-asok azonban 7–4-es győzelemmel kezdték a rájátszást, míg a Honvéd dorogi együttese mindkét meccsét megnyerte Érden.
Mindössze öt játékossal tudott kiállni a férfi kosárlabda NB II Közép B-csoportjának 16. fordulójában rendezett Malév SC elleni idegenbeli találkozóra a VMG DSE, amely – kosárlabdában szokatlan módon – emberhátrányban játszotta végig az utolsó perceket.
Hosszú szünet után ismét megjelent a Földrajzi Múzeumi Tanulmányok. A Balázs Dénes által 1985-ben alapított tudományos periodika legutóbb 2010-ben jelent meg, ezt követte most sorrendben a vaskos, tartalmas 20. szám.
Burkolatjavítás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani hétfőn az M0-s autóút M5-ös autópálya felé vezető oldalán a ráckevei Duna-ági hídon és az M1-es autópálya M0-sra vezető, Hegyeshalom-Győr felőli csomóponti ágán. Ajánlott még indulás előtt tájékozódni a www.utinform weboldalon.
Hétfő és kedd hajnalban még kemény éjszakai fagyok várhatók, keddtől azonban enyhébb légtömegek érkeznek. Így szerdától jelentős enyhülésre szerdán napközben helyenként már a +10 fokot is elérhetjük. A kemény téli idő a hosszabb távú előrejelzések alapján jó ideig nem tér vissza.
Áder János köztársasági elnök 2019. október 13-ra írta ki az önkormányzati választás időpontját – derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal által közzétett közleményből.
Tetlák Örs alpolgármester elmondta, hogy teljes mértékben támogatja a sóskúti és diósdi civilek jelen pillanatban is folyó aláírásgyűjtését. Petíciót indított annak érdekében, hogy otthonaink közelében ne épülhessen olyan veszélyes üzem, amely nem rendelkezik az ott lakók jóváhagyásával.
Egy számlatulajdonos a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében mondja el, hogyan próbálták meg ismeretlenek megszerezni az adatait. Az eset kapcsán a rendőrség ahhoz ad tippeket, hogyan kerüljük el, hogy csalók áldozatai legyünk.