Szoros meccset vívott a Dunaújvárossal a IX. Érdi Kupa zárómeccsén a házigazda, azonban Szabó Edina együttese győzelmével ismét megnyerte saját tornáját. A harmadik helyet az MTK-t legyőző Kisvárda szerezte meg.
Author: info@erdmost.hu
A legjobb öt közé válogatta a szakmai zsűri az Év Apája verseny "cool apa" kategóriájában Mészáros Istvánt, aki Érden lakik családjával, és akit felesége, Melinda nevezett az Apa magazin ez évi pályázatára. Innentől kezdve a közönség szavazata alapján fog eldőlni, ki nyeri a versenyt.
Megoszlanak a vélemények, mennyire nehezítették meg a korlátozások a párkeresést. Úgy tűnik, főként hatvanon túl és a hölgyek körében fogyott el a lendület. Ők a fertőzéstől félnek, a fiatalabbak viszont az unalomtól szenvednek, és gyakran online párkeresésnek álcázott csevegéssel ütik el az időt.
Ugyan az MTK három góllal is vezetett, az ÉRD könnyedén fordítva verte a fővárosi kék-fehéreket a IX. Érdi Kupa második napján. A torna másik összecsapásán a Dunaújváros pocsék kezdés után hétgólos hátrányból felállva győzött hattal a Kisvárda ellen.
„Érd város látványos és dinamikus fejlődését elősegítő, sikeres településvezetői munkája elismeréseként” a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét adományozta Áder János köztársasági elnök T. Mészáros Andrásnak az államalapítás ünnepe alkalmából.
Március 10-éig haladékot nyernek járulékügyük intézésére azok, akiknek érvénytelenné válna a taj-száma. A koronavírus elleni vakcinát azok is térítésmentesen megkaphatják, akiknek járuléktartozásuk van.
Az NB III Nyugati csoportjának harmadik fordulójában a két meccs után egyaránt százszázalékos mérleggel álló felek csapnak össze egymással, ugyanis augusztus 18-án, 17 órától az éllovas Érdi VSE a második helyezett Pápai Perutz FC-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen.
Bemutatkoznak az Érd Médiacentrum munkatársai
A tárnoki római katolikus plébániatemplom felújítása miatt sorra kerülő tereprendezés alatt több régészeti korú kőfaragványra bukkantak a szentély mögött, a gyepbe süllyedve a helyszínen tartózkodó régészeti szakfelügyelet munkatársai.