A napokban hazánkban is tömegeknek érkezett olyan gyanús SMS, ami csomagküldemény érkezéséről szól. Az üzenetben elhelyezett linken egy alkalmazás letöltésére próbálják rávenni a címzettet, ami a nemrég azonosított FluBot nevű, rendkívül makacs kártevőt juttatja az androidos telefonokra.
Author: info@erdmost.hu
Több mint hetven éve apátnője a Regina Mundi Apátságának; hűsége Istenhez és a rendhez akkor is töretlen maradt, amikor az ÁVO egy hónapon keresztül vallatta. Hosszú élete során Szent Benedek Regulája vezérli: Imádkozzál és dolgozzál. Punk Mária Gemma apátnővel beszélgettünk.
A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ november 4-8. között rendezte meg az Őszi Pedagógiai Napokat. Ennek keretében a VMG, mint az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, három programmal készült.
Csütörtök délután elindították azt az internetes felületet, ahol azok, akik már regisztráltak, de még nincsenek beoltva, lekérdezhetik, hogy milyen státuszban vannak. A belépésre TAJ-számmal és születési dátummal lehet belépni.
Törökbálinton a koronavírus-járvány sem szab gátat a hagyománnyá vált gyümölcsfa- és rózsaosztásnak. A város polgármestere, Elek Sándor a Facebookon közölte, hogy bár nem lesz lehetőségük arra, hogy egy adott helyszínhez kössék a gyümölcsfák és a rózsatövek kiosztását, az akciót mégis megtartják.
Mézeskalácsot, asztaldíszt, textil-nyakláncot, kerámiatárgyat vagy festményt készíthet meglepetésként a karácsonyfa alá a Karácsonyi Ajándékgyárban december 7-én, szombaton délután a Parkvárosi Közösségi Házban, ahol a szervezők most a 16 év felettieket várják egy kis karácsonyi készülődésre.
Fontos fejlesztések valósultak meg a közelmúltban a szomszéd településen, Tárnokon. Elkészült a Kopolya utca 160 méteres aszfaltozása, új játszótér épült a település Berki részén és jól halad a Dózsa György út és a 7-es út kereszteződésében, az érdi ipari parknál létesülő körforgalom is.
Bár az időjáráson egyelőre nem látszik, de nyakunkon a húsvét, így egyáltalán nem jó hír, hogy ilyet rövid idő alatt is igencsak jelentős mértékben emelkedik a hagyományos ünnepi csemege, a sonka ára. A tavalyi árakhoz képest idén átlagosan 10-15 százalékkal drágultak a füstölt hústermékek.
Végletekig kiélezett mérkőzést játszott az EHF-Kupa csoportkörébe jutásért az ÉRD az orosz Kuban Krasznodar vendégeként. A hazaiak ugyan többször is továbbjutásra álltak, ám az érdiek a hazai pályán szerzett hétgólos előnyből kettőt megtartottak és bejutottak a csoportkörbe!
Pénteken elkészítették a futsal Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását: az élvonalbeli Aramist kiejtő 5 Stars Érdi VSE bajnoki riválist fogad.