Az utcanévről és a házszámtábláról, a házszámozás szabályairól szóló 10/2014 (V.28.) önkormányzati rendelet (rendelet) szerint a Közgyűlés hatáskörébe tartozik a közterületek elnevezése, nevük megváltoztatása.
Author: info@erdmost.hu
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére a közúti hatósági szakemberek a téli átállással kapcsolatos fokozott ellenőrzést végeznek 2019. november 19. és 21. között.
Februárban az albérletárak 1,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, így fél év után először emelkedtek. Az egy évvel korábbi bérleti díjakkal összehasonlítva viszont több mint 10 százalékos volt a csökkenés. Érden az átlag bérleti díj 140.000 Ft, ami kicsit drágább mint a fővárosban.
Az összes érdi játszóteret és kültéri fitness parkot fertőtlenítette csütörtökön az Érdi Közterület Fenntartó Intézmény. Csőzik László polgármester közölte, az ÉKFI munkatársai a koronavírus okozta fertőzések megelőzése, illetve a biztonságos használat érdekében végezték el a munkát.
Három megyeszékhely és nagyváros volt tavaly összesen, ahol pozitívan zárták a költözési egyenleget, azaz többen települtek be, mint ahányan elhagyták a települést. A szaknyelv szerinti "állandó vándorlási egyenleget" az Ingatlan.com tette közzé a KSH és a saját adatai alapján.
A járványügyi helyzetre tekintettel, az utasok és az autóbuszvezetők védelmében a Volánbusz március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az elsőajtós-felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől – közölte a társaság csütörtökön.
Húsvét után további két napig utazhatunk a márciusi helyközi bérletekkel – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
A tudatos internethasználat fontossága volt a téma.
Továbbra is őrzi kiváló mérlegét az NB III Nyugati csoportjában az éllovas Érdi VSE, amely hátrányból fordítva győzte le Melczer Vilmos és Csiszár Zoltán góljaival 2–1-re a VLS Veszprémet.
A hétvégén jellemzően már mindenhol 10 Celsius-fok felett, néhol 20 fok közelében alakulnak a csúcsértékek. Emellett változékony lesz az idő, napsütésre, de borús, csapadékos időre is készülni kell.