Az NB I/B utolsó fordulójában május 24-én Szegeden lépett pályára az ÉRD. Először a házigazdák kerültek előnybe a találkozón, de rövid időn belül fordított az ÉRD, majd felváltva vezettek az együttesek.
Hamarosan egy 5-0-s rohammal már magabiztos előnybe kerültek a vendégek(9-5). Ennek ellenére nem adta fel a házigazda és 19. percben egyenlített. Ez köszönhető volt a hét percen át tartó érdi gólcsendnek.
A Szeged azonban nem tudta előnyére fordítani a helyzetet, a vezetést nem szerezték meg. Az ÉRD viszont magára talált a félidőben, 18-14 volt az eredmény a vendégek javára.
Sztankovics Réka hosszú kihagyás után góllal tért vissza és kétszer is hétméteresből vette be a hazaiak kapuját. A 47. percben pedig már kilenc gól volt a két gárda között a különbség, így a győzelem nem forgott veszélyben, végül 37-28-ra győzött az ÉRD a szezon utolsó összecsapásán.
NB I/B, 30. forduló
PC Trade Szegedi NKE – Érd 28-37 (14-18)
Szeged, Városi Stadion
ÉRD: Imre 1 – Dávid-Azari 6, Gerencsér 5, Kellermann 6, Török, Gerháth 2, Háfra 3.
Csere: Németh (kapus), Csiszár-Szekeres, Panyi 2, Szakály 1, Bánhidi 5, Braun 1, Landi 3, Sztankovics 2 (2).
Május 26-án pedig hivatalosan is befejeződött a szezon az érdieknek, hiszen a hagyományosnak mondható szurkolói ankét keretében az éremátadásra is sor került az Érd Arénában. Mészáros László, az Érdi Sport Kft. ügyvezetője nyitotta meg az eseményt, ahol jelen volt Csőzik László polgármester. A város vezetője megköszönte a csapatnak az egész évben végzett munkát, majd átadta a bronzérmeket a játékosoknak és a stábtagoknak.
A csapat 30 mérkőzést játszott a bajnokságban, 25 győzelem és 5 vereség volt az érdi lányok mérlege. Ezzel a teljesítménnyel 50 pontot szereztek, amellyel a Szombathelyi KKA és az Esztergomi Vitézek mögött a harmadik, bronzérmes helyen végeztek.
Természetesen a szurkolók is készültek, hiszen ajándékokkal kedveskedtek a csapattagoknak. A Mindenkor Is Érdi Női Kézilabda csoportban korábban indított „közönségkedvenc” szavazás eredményét is kihirdették, ezt Kellermann Dóra nyerte, a házi góllövőlista élén pedig Dávid-Azari Fruzsina végzett 166 találattal.
Néhány játékos esetében ezek voltak a búcsú pillanatai is egyben, hiszen a következő idényben Dávid-Azari Fruzsina, Gerháth Kincső, Kellermann Dóra, Panyi Anna és Bánhidi Barbara is máshol folytatja pályafutását.
A közös fotózás sem maradt el, utoljára az Érd Aréna előtt mutatkoztak egy képen a 2023/24-es NB I/B-s bajnokság bronzérmesei.