JuhaszadriennAK2

Egy régész, aki festőecsetet ragadott

JuhaszadriennAK2

Egy régész, aki festőecsetet ragadott

Régészként ismerkedett meg az érdi képzőművészekkel, de grafikusként csatlakozott hozzájuk Juhász Adrienn, akinek a Szociális Gondozó Központban nyílt kiállítása.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Juhász Adrienn régészként végzett az egyetemen, de már a tanulmányai alatt más irányba is kacsintgatott: elkezdte és be is fejezte a grafika szakot. Gyerekkora óta szeret rajzolni, varrni, ajándékokat készíteni. A mai napig emlékszik az első hímzésére: egy maci volt, a mamája születésnapjára készítette. Az iskolában aztán rajzversenyeken indult – sikerrel –, a gimnáziumi évek alatt pedig a saját maga által kitalált történetekhez készített illusztrációkat.

Ez aztán felnőtt életében is visszaköszönt: amellett, hogy gyerekeket tanított festeni, és női festős köröket is indított, két kötetet illusztrált, az egyiket Angliában töltött hónapjai során.

Adrienn a világ számos táján élt már, most épp Százhalombattán, ahol a helyi múzeumban heti egy napot dolgozik, és egy non-profit szervezetnél is besegít, mint projekt- és kommunikációs asszisztens. Emellett pedig fest.

„Többször megkérdezték már tőlem, hol találkozik a régészet és a grafika, és erre mindig azt válaszolom, hogy bennem. A festményeimben megjelennek a történelmi idők, mitológiák, egy-egy olyan korszak, amit nagyon szeretek”

– mondta az ÉrdMostnak Adrienn, a Szociális Gondozó Központban nyílt kiállítása megnyitóján.

Az évek alatt sokat változott a stílusa, de egy valami állandó: szereti a színeket, a különleges témákat, a mitológiát, a folklórt. Ezek néhány eleme is megtalálható a kiállításban.

Munkáit egyébként már láthattuk csoportos tárlaton, hiszen Adrienn a Képzőművészetek Érdi Közösségének a tagja.

„Százhalombattán dolgoztam a régi földvár ásatásán tavaly. A KÉK-ektől néhányan felsétáltak a battai Régészeti Parkból, ott tartottak ugyanis alkotótábort. Elkezdtünk beszélgetni, meséltem az ásatásról, ők pedig magukról és a KÉK-ről, és az ismeretséget tett követte: szeptemberben bemutatkoztam náluk a munkáimmal” – idézte  fel Adrienn.

Jelenleg a fantasy műfaját kedveli leginkább. „A rejtélyes, fantasztikus elemek hangsúlyosak benne, mint a középkori legendákban” – magyarázta. A kiállításon több korszakából válogatott, legkorábbi alkotása 2015-ben készült, Törökországban, ahol kurd gyerekeket tanított egy EU-s művészeti projekt keretében. Nem ez az egyetlen ország, ahol járt.

„Éltem Máltán két évig, majd Észak-Írországban, önkénteskedtem pár hónapig Spanyolországban, a Kanári-szigeteken és Angliában”

– sorolta Adrienn.

„Az utazás szeretete mindig megmarad az életemben, a párommal tavaly többször voltunk külföldön, idén is tervezünk menni, de most egy kicsit lelassult velünk az élet. Egy biztos: az utazásaim hatással voltak az alkotásaimra. Mindegyik országban, ahol jártam, festettem valamit, és mindegyik nagyon hangsúlyos lett. Jártam Kubában is, ott egy járókelő kérésére Che Guevarát kellet megfestenem” – nevetett.

Che Guevarával ugyan nem találkozunk a mostani kiállításon, de Adrienn sok más alkotásával igen.

A kiállítás május 31-ig tekinthető meg a Szociális Gondozó Központ közösségi terében (Topoly utca 2.), szerdánként 17-19 óra között. Aki más időpontban szeretné látni a képeket, a 06(20)333-6031-es telefonszámon egyeztethet.

Fotó: Ádám Katalin

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email