22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kiütéssel őrizte meg veretlenségét az Érdi VSE

22_03_29_erdmost_nincskep

Foci: kiütéssel őrizte meg veretlenségét az Érdi VSE

Ketten először voltak eredményesek az Érdi VSE színeiben, amelyben saját nevelésű játékos is bemutatkozott a Zalaegerszegi TE FC második csapata ellen az NB III Nyugati csoport 3. fordulójában 5-0-ra megnyert mérkőzésen.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Remekül kezdődött a ZTE FC II elleni meccs, hiszen már négy perc elteltével megszerezték a vezetést az érdiek, akik egy baloldali beadás után a hosszún érkező – a mérkőzést megelőző napon szülinapját ünneplő – Kalmár Domonkos révén kerültek előnybe (1-0), aki első gólját szerezte tétmérkőzésen az Érdi VSE színeiben.

Nem kellett sokat várni az újabb a hazai találatra, hiszen a 13. percben egy baloldali akciót követően Farkas Bálint átadását 15 méterről Koós Gábor tekerte a kapu jobb felső sarkába (2-0).

A gyorsan kialakuló kétgólos különbség után kissé alábbhagyott a felek lendülete. Az érdiek néhány lehetősége mellett a zalaiak fél óra elteltével veszélyeztettek először, amikor előbb Pap Márton baloldali szabadrúgását, majd Földvári Levente kísérletét is védenie kellett Kertész Ferencnek.

A 38. percben három gólra növelte előnyét az Érdi VSE, amely egy labdaszerzés után vezetett gyors ellentámadást. Koós Gábor jobboldali beadására tökéletes ütemben érkezett a kapu elé Farkas Bálint, aki két védő szorításában bólintott a kapuba (3-0).

A második félidő vendég helyzettel indult ugyan, de Pap Márton lövését védte Kertész Ferenc, majd érdi részről Kalmár Domonkos előtt adódott két lehetőség is, illetve Kollega Krisztián is többször került ígéretes helyzetbe. Aztán már neki is összejött a gól, amikor a 64. percben Koós jobboldali beadását a hosszún érkezve, becsúszva juttatta a kapuba (4-0).

A negyedik érdi gól után változtatott a csapat összetételén Limperger Zsolt, aki Csiszár Zoltán helyén pályára küldte az egyesület saját nevelésű játékosát, Fügedi Ákost.

Az utolsó negyed óra kezdetén közel állt a szépítéshez a vendégcsapat, de szabadrúgásuk után fejesük csak a kapufát találta el.

A hajrában Szökrönyös Zoltán megszerezhette volna a zalaegerszegiek becsületgólját egy labdaszerzést követően, de hiába vitte el a labdát egy-egy megkerülős csellel Bozsoki Imre és Kertész Ferenc mellett is, a visszazáró Honti Attila menteni tudott.

Sőt, az utolsó öt perchez érve meglett az ötödik érdi gól is, amikor Kalmár Domonkos egy remek átlövéssel vette be Köcse Bence kapuját (5-0), így az Érdi VSE könnyedén nyerte a Zalaegerszegi TE FC II elleni bajnokiját.

– Nagyon jó volt így ünnepelni! Bevallom őszintén, nem számítottam rá. Nem volt könnyű meccs, kellett brusztolni itt is, de a csapat megérdemelte a győzelmet. Egyre jobban kezdünk összeszokni, ami az eredményben is látszik, hiszen ez a harmadik meccsünk, hogy nem kaptunk gólt. Én tökéletesen ünnepeltem, a legjobb ajándék volt

– fogalmazott a 23. szülinapját augusztus 11-én ünneplő, a ZTE FC II ellen két gólig jutó Kalmár Domonkos.

– Az első két gól rányomta bélyegét az egész mérkőzésre. Masszívak voltunk, jól mentek a kontrák, pontosak voltunk labdaszerzés után, ennek köszönhető ez a sok gól.

Nem szabad elfelejteni, hogy az ellenfélnél hat játékos az első kerettel készül. Ha nem is neves játékosok, de valamiért ott vannak az első csapatnál, tehát semmit nem von le a fiúk teljesítményéből, hogy ötöt rúgtunk egy fiatal csapatnak. Nincs könnyű meccs, szóval örülünk a győzelemnek, de a helyén kell kezelni ezt a sikert – nyilatkozta Limperger Zsolt, az Érdi VSE vezetőedzője.

– Nem tetszett a játékosok reakciója a korán bekapott gólra. 2001-es, 2002-es, 2003-as gyerekekkel jöttünk és

tisztában voltunk azzal, hogy ez a mérkőzés az ő fejlődésüket szolgálja és ebből a tekintetből maximálisan elérte a célját.

Ezt is mondtam nekik. Ebből a mérkőzésből lehet tanulni. Nyilván nem úgy készültünk, hogy az ötödik percben gólt kapunk, szerettünk volna egy sokkal szorosabb mérkőzést játszani, de arra fel voltunk készülve, hogy egy olyan csapattal találkozunk, amely az elmúlt négy évben dobogón végzett az NB III-ban.

Rendkívül rutinos csapat az Érd, a két tizenhatos között a mezőnyjátékban ragyogóan helyt álltunk, csak a mérkőzést nem a két tizenhatos között, hanem azok után döntik el a csapatok

– értékelte a mérkőzést Bozsik József, a ZTE FC II vezetőedzője, aki vasárnap nem mindennapi mérkőzésre készül, hiszen édesapja, Bozsik Péter csapatát látják vendégül. – 90 percig ellenfelek leszünk, aztán megy minden tovább a maga medrében. Érdekes lesz egymás ellen meccselni, úgy, hogy ismerjük egymás minden gondolatát, nagy taktikai csata lesz. Hasonló mérkőzésre számítok, hiszen a Komárom is komoly játékerőt képvisel – fűzte hozzá Bozsik József.

Az Érdi VSE az NB III Nyugati csoportjának negyedik fordulójában augusztus 16-án, vasárnap 17.30-tól a Credobus Mosonmagyaróvár vendégeként folytatja szereplését.

NB III, Nyugati csoport, 3. forduló
Érdi VSE-ZTE FC II 5-0 (3-0)
Érd, 300 néző. V.: Juhász B. (Bognár L., Urbán)
Érdi VSE: Kertész F. – Honti, Bozsoki, Csiszár (Fügedi, 67. perc) – Fürjes, Kalmár, Kócsa (Molnár B., 72. p.), Koós, Varga T. – Farkas B., Kollega (Csala, 82. p.)
Vezetőedző: Limperger Zsolt
ZTE FC II: Köcse – Földvári, Németh E., Sebestyén (Jóna, a szünetben), Simon B. – Kiss Á., Őr, Szökrönyös D. – Pap (Szökrönyös Z., 63. p.), Hegedűs O. (Bedő, 58. p.), Abért
Vezetőedző: Bozsik József
Gól: Kalmár (4., 86. perc), Koós (13. perc), Farkas B. (38. p.), Kollega (64. p.)

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email