felfedezokversenyMFMBA_230419

Érdi hatodikosok nyerték a Magyar Felfedezők Versenyét

felfedezokversenyMFMBA_230419

Érdi hatodikosok nyerték a Magyar Felfedezők Versenyét

Ezért lehetünk büszkék Berényi Andrásra, Szabó Biankára és Tóth Szonjára.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Gárdonyis diákok nyerték az Országos Balázs Dénes Magyar Felfedezők Versenyt, az 5-6. osztályosok korcsoportjában. Berényi András, Szabó Bianka és Tóth Szonja csapata volt az egyetlen érdi, amely bejutott a vetélkedő döntőjébe. A gyerekek elmondták, nehéz helyzetük volt, mert az eredeti csapatfelállás borult, így András egy másik osztálytársukat váltotta. „Gyakorlatilag lenulláztam a szabadidőmet, de nagyon megérte” – lelkendezett  András, aki rendszeresen jár a Magyar Földrajzi Múzeumba, így ez a közeg ismerős volt már neki.

Az Országos Balázs Dénes Magyar Felfedezők Versenyre 67 csapat jelentkezett az ország minden tájáról, a döntőben pedig 12 csapat mérte össze tudását, két korosztályban.

Az ötletgazda a Tárnoki II. Rákóczi Ferenc Sportiskolai Általános Iskola pedagógusa, Egri Ferenc volt, aki a magyar tudósokról, felfedezőkről már öt éve elindított egy versenysorozatot, az egész Kárpát-medencében.

A földrajzi felfedezők most először kerültek országos verseny fókuszába. A vetélkedő anyagát a Földrajzi Múzeum igazgatóhelyettese, Fekete-Mácsai Anetta állította össze, 45 utazó életútjából, a feladat- és kérdéssorokat pedig Egri Ferenc. Két korcsoportban mérethették meg tudásukat a diákok, 5-6. és 7-8. osztályosok vetélkedtek egymással.

„Egy-egy verseny titka az, hogy a felkészítő tanárok és a diákok számára egyaránt vonzó legyen. Fontos, hogy a jelentkezők könnyen hozzájussanak a teljes anyaghoz, amiből fel tudnak készülni, és ezt a lehetőséget mi biztosítottuk a verseny honlapján” – hangsúlyozta Egri Ferenc.

„Igyekeztünk minél játékosabb, színesebb formában lebonyolítani a versenyt, a totótól a betűkeresőig, és a kiállított tárgyakkal kapcsolatosan is kaptak feladatot a gyerekek” – tette hozzá Fekete-Mácsai Anetta, hangsúlyozva: aki eljutott a döntőig, nagyon komoly tudásra tett szert.

A Szekszárdról, Keszthelyről, Gárdonyból, Fehérgyarmatról, Budapestről, Érdről és Tárnokról érkezett diákokat Csőzik László érdi és Lukács László tárnoki polgármester, valamint Rigó Katalin tankerületi igazgató köszöntötte.

Az érdi városvezető több, a magyar földrajzi felfedezőkkel kapcsolatos kérdést is feltett a diákoknak, akik még azt is tudták, hogy felfedezőink közül kit próbáltak meg rabszolgaként eladni a piacon. A polgármester szülővárosa, Baja példaképéről, Jelky Andrásról  is beszélt a gyerekeknek. Végezetül azt kívánta a diákoknak, hogy találjanak minél több örömet, boldogságot ebben a tudományágban.

Eredmények:

5-6. osztály: megosztott 1.  hely Érd (Gárdonyi),  Szarvas (Benka Gyula), 3. hely Budapest (Kőbányai Széchenyi István), 4. hely Pilisszentiván (Német Nemzetiségi), 5. hely Tiszaszalka (Hétvezér), 6. hely Keszthely (Életfa)

7-8. osztály: 1. hely Szekszárd (Dienes), 2. hely Fehérgyarmat (Bárdos Lajos), 3. hely Tárnok (II. Rákóczi), 4. hely Gárdony (Gárdonyi), 5. hely Budapest (Kőbányai Széchenyi István), 6. hely Tiszaszalka (Hétvezér)

Fotó: Balogh Alex

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email