erd-neka

Megvan a két pont a NEKA ellen

erd-neka

Megvan a két pont a NEKA ellen

Az Érd nyerte a női kézilabda NB I kiesési rangadóját.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Rendkívül fontos sikert aratott az Érd a NEKA ellen szombat este, az élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban. A 14. fordulóban Simics Judit vezetőedző alakulata az Érd Arénában fogadta a Nemzeti Kézilabda Akadémia legjobbjait. A mérkőzés előtt a házigazda utolsó előtti, a vendégcsapat utolsó volt a tabellán, így mindkét félnek életbevágó volt begyűjteni a győzelemért járó két pontot.

Ennek tudatában elszántan és harciasan lépett pályára az Érd, amely már a találkozó elején többgólos előnyt alakított ki. 4-1-es nyitány után ugyan felzárkóztak a balatonbogláriak, de 10-6-hoz érve még növelni is tudta előnyét a pályaválasztó. Ezután hosszabb gólcsend következett, a félidei szünetre pedig 11-8-as vezetéssel mehetett az Érd.

A második játékrészben sem változott a játék képe, legalábbis a leglényegesebb kérdésben: az első harminc perchez hasonlóan a második harmincban is végig vezettek Sztankovics Rékáék és igazából egyszer sem forgott veszélyben a hazai siker. A 32. minutumban Dávid-Azari Fruzsina találatával először volt ötgólnyi előnye az Érdnek, míg pár perccel később már nyolc volt közte. A bajnoki végére négy gólra zárkózott a NEKA, de így is maradt a hazai előnyből és 28-24-re nyertek Fekete Bozsanáék.

A mezőny és egyben az Érd legeredményesebb játékosa holtversenyben Kopecz Barbara és Dávid-Azari Fruzsina voltak nyolc-nyolc góllal.

Női kézilabda NB I 14. forduló
Érd – NEKA 28-24 (11-8)
Érdi gólszerzők: Kopecz, Dávid-Azari 8-8, Sztankovics 5, Fekete 3, Ábrahám, Gerencsér, Csáki Zs., Kiss D. 1-1

A győzelem ellenére az immáron hatpontos Érd maradt a tabella utolsó előtti, 13. helyén, a fordulóban szintén nyerő, nyolcpontos Békéscsaba mögött és a hárompontos NEKA előtt.

Fotó: Érd Handball

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email