Börtön JPG

Pofátlanság: megverték, elkergették saját házából az érdi nőt

Börtön JPG

Pofátlanság: megverték, elkergették saját házából az érdi nőt

Ez volt a hála, amiért befogadta a bajba került házaspárt és két gyerekét.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség egy érdi házaspár ellen, mert bántalmazták, zsarolták és elüldözték a saját házából az őt befogadó asszonyt. A vádirat szerint a család 2016-ban ismerkedett meg a befogadójukkal. A nő bizalmába férkőzve 2017 áprilisában beköltöztek a házába, azt ígérve, hogy cserébe majd gondoskodnak róla.

Ehhez képest beköltözésük után a család viselkedése 180 fokos fordulatot vett. Durván, lekezelően bántak a kiszolgáltatott asszonnyal, nem segítettek és a közüzemi díjakhoz sem járultak hozzá. A házi munkát is vele végeztették,  és előfordult, hogy megverték, ha ellenszegült. Fenyegetéssel rávették a nőt, hogy 120 ezer forint személyi kölcsönt vegyen fel a számukra, illetve egy-egy mobiltelefon előfizetést is kössön más-más szolgáltatónál. Ráadásul a pofátlan házaspár előzetes ígérete ellenére sem a készülékek részleteit, sem pedig a havi előfizetési díjakat nem fizette.

De a két fiatalkorú gyerek is megérte a pénzét: veréssel fenyegetve kényszerítette a házigazdát, hogy mindkettejüknek márkás edzőcipőt vásároljon. Végül 2018 augusztusában az érdi asszony arra kényszerült, hogy elmeneküljön saját házából egy ismerőséhez. Az elkövetők azonban a házban maradtak, de annak közüzemi díjait nem fizették.

Az ügyben a Budakörnyéki Járási Ügyészség az elkövetők ellen kényszermunka bűntette, zsarolás bűntette, személyi szabadság megsértése és csalás miatt emelt vádat – derül ki az ügyészség közleményéből.

Fotók: Pixabay illusztráció

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email