Szalay Jenő

82 évesen elment mindenki Jenő bácsija, a Tornatanár

Szalay Jenő

82 évesen elment mindenki Jenő bácsija, a Tornatanár

Meghalt Szalay Jenő, a legendás érdi testnevelés tanár.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Érd polgármestere megemlékezett Szalay hosszú életútjáról is. Mint írta, Jenő bá’ – ahogy tanítványai is hívták – 1964-ben, ifjú pedagógusként került a még szintén fiatal érdi gimnáziumba, s nagy lelkesedéssel kezdte diákjait a sport szeretetére nevelni. „Olyannyira belopta magát tanítványai szívébe, hogy sokan miatta kezdtek komolyan sportolni, mégpedig atletizálni, ami a Tanár úr kedvence volt”- fogalmazott Csőzik.

Szalay vezetésével Pest megye egyik legerősebb atlétikai utánpótlásbázisává vált a gimnázium atlétikai szakosztálya, amelynek versenyzői országosan is kiváló eredményeket értek el a korosztályos versenyeken.

Gyurcsa Zsuzsa például 1968-ban országos ifjúsági csúcsot ért el magasugrásban, s ő volt 1920 óta az első olyan érdi nevelésű sportoló, aki bekerült Magyarország ifjúsági válogatottjába, és részt vehetett az akkor igen nívósnak számító Ifjúsági Barátság Versenyen Berlinben.

Az elhivatott pedagógus összességében majd’ ötven éven keresztül, edzette, nevelte az érdi sportolókat, akik hírét vitték iskolájuknak, városuknak. Munkásságát 2000-ben Érd város sportdíjával ismerte el az önkormányzat, idén júniusban pedig róla nevezték el a Vörösmarty Mihály Gimnázium tornacsarnokát. Emlékét így a csarnok, persze és tanítványai is megőrzik majd.

Fotó: Facebook: Csőzik László / Érdi Újság

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email