gyerekek2_pixabay_jpg_960_720

Öröm lesz Érd legújabb iskolájába járni

gyerekek2_pixabay_jpg_960_720

Öröm lesz Érd legújabb iskolájába járni

Kilencmilliárd forintos álom vált most valóra: átadták a Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrumot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Egy iskolában nyáron sincs soha teljes csend. Egy-egy pedagógus rendezget, karbantartók dolgoznak, néha egy-egy diák is felbukkan a folyosókon. A Fenyves-Parkváros Köznevelési Centrum e tekintetben egy picit más, mint a többi iskola: a teljesen új épületet szerdán, az ünnepélyes tanévnyitón veszik majd birtokba a gyerekek.

Napfényes és tágas

Harmincadikán az utolsó simításokat végezték az épületen, amit Csőzik László polgármester is megtekintett, az aulától az uszodán át a sportcsarnokig. A bejáráson az Érd Médiacentrum munkatársa is ott volt – aki ugyan régen kinőtt már az iskoláskorból, de ebben az intézményben igazán szívesen kezdené újra…

A tágas, napfényes terek, a kellemes pasztellszínű, illetve fehér falak, a bohókásabb, erőteljesebb színű bútorok, az egyedi, gyerekbarát építészeti megoldások, az akadálymentesítés láttán olyan érzése van az embernek, hogy ide jó lesz járni. Kiülni a kerti padokra, kipróbálni a szabadtéri sporteszközöket, vagy a kicsiknek épült játszóteret. Merülni egyet a tanuszoda vizében, labdát dobálni a három osztály befogadására alkalmas, szeparálható sportcsarnokban…

Tanulni se lesz utolsó dolog egy ilyen szép épületben: bekukucskáltunk az elsősök termeibe, ahol játékok, az ajtón pedig névre szóló táblácskák várják a legkisebbeket. De a nagyobbak – akik a Teleki iskola régi épületéből költöznek át – sem fogják idegennek érezni magukat az új falak között.

A gyerekek versenyeken szerzett kupái, a tablóképek, szobrocskák, díszek mind-mind új helyükre kerültek, illetve kerülnek a napokban. Ahogy Faragóné Szappanos Ilona intézményvezetőtől megtudtuk, nemcsak a kedves tárgyakat, hanem a régi telekis hagyományokat is továbbviszik.

Négy utca határolja

A több mint hatszáz gyermek pár nap múlva belakja a huszonnégy tantermes általános iskolát. Az alsó és a felső tagozat külön épületszárnyban kapott helyet, a kettő között pedig egy impozáns belső udvart alakítottak ki. Étkező, melegítőkonyha is van az iskolában.

A Köznevelési Centrum hasznos alapterülete 12 ezer négyzetméter, bekerülési költsége pedig meghaladja a kilencmilliárd forintot. Négy utca határolja a létesítményt: a Burkoló, a Búvár, a Festő és a Favágó. Mind a négy utcában kialakítottak parkolóhelyeket, mert nagyon sok család autóval szállítja majd a gyermekeket. Az iskola előtere, a sportcsarnok és az uszoda előtere is átjárható, a sportcsarnok és a tanuszoda között pedig sportudvart építettek ki, pályával, futósávval.

„Nagyon jó érzés látni azt, hogy több évtizedes álom valósul meg Érden, a Modern Városok Program részeként” – mondta Csőzik László polgármester, hozzátéve: az iskola fenntartója a tankerület lesz, a sportcsarnoké és az uszodáé pedig a város. „A cél az, hogy a sportlétesítményeket a vendégek is látogathassák, de elsősorban a tanulók részére szeretnénk ezt biztosítani” – hangsúlyozta Csőzik László, aki elmondta azt is: az uszoda és a sporteszközök tekintetében még zajlik a közbeszerzési eljárás.

Teherrel is jár

„Nem lenne jó, ha elhallgatnánk: ezt a parkvárosi lakókörnyezetet meg fogja terhelni az iskola megnyitása, és azon dolgozunk, hogy ez a terhelés ne legyen túlságosan nagy. Hatszázötven diák kezdi meg itt tanulmányait, és mintegy négyszáz-négyszázötven gyereket autóval hoznak majd, kétszáz-kétszázötven diák pedig az új buszjárattal közlekedik, egy háromnegyed évvel ezelőtti felmérés szerint. Az utcák keskenyek, a busz is nehezen fér el, ezért egyirányúsításokkal éltünk, és a buszjárat útvonalának tervezése során is igyekeztünk figyelembe venni minden szempontot.”

„Konfliktushelyzetek azonban várhatók – ezért a buszjáratot is próbajáratként indítjuk útjára, és az első napokban megnézzük, hol kell beavatkozni. A változtatásokat – ha szükségesek – a Volánnal közösen, az iskola szempontjait figyelembe véve, és a lakókat bevonva tesszük majd meg. A következő napokban tehát a rendőrség, az önkormányzat és a polgárőrség is segíti majd a közlekedést” – folytatta Csőzik László.

Az iskolabusz már 31-én elindul, hogy a tanévnyitóra szállítsa a diákokat: a 738-as járat 17.00 órakor indul a Bem térről, majd 18.40-kor megy vissza az iskolától. A városvezetés kéri: aki tudja, vegye igénybe a közösségi közlekedést (két buszt is indítanak, hogy mindenki felférjen), hogy elkerüljék a zsúfoltságot az iskola környékén.

 

Fotó: Balogh Alex/Pixabay

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email