22_03_29_erdmost_nincskep

Hogyan és ki rendezi majd a számlát?

22_03_29_erdmost_nincskep

Hogyan és ki rendezi majd a számlát?

Balassagyarmat fideszes polgármestere szerint az önkormányzatoknak állami kompenzációra lesz szükségük, ha kikerülnek a rezsicsökkentés köréből. Az állam is komoly gondba kerülhet, ha a települések nem kapnak segítséget.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A kormány júniusi döntése szerint a rezsicsökkentésből kizárják az önkormányzatokat, amelyeknek augusztustól piaci árat kell fizetniük a gázért és az elektromos energiáért. A változtatással kapcsolatban jó néhány ellenzéki városvezető kifejezte már nemtetszését, Balmazújváros polgármestere csődöt vizionált, a siófoki polgármester arról írt, hogy ötször annyiba kerül az áram, mint tavaly. De nemcsak kormánykritikus polgármesterek nyilvánultak meg, Székesfehérvár fideszes vezetője Cser-Palkovics András hiányolta az egyeztetést az önkormányzatokkal. Csach Gábor, Balassagyarmat ugyancsak fideszes polgármestere levelet írt Varga Mihály pénzügyminiszternek és Palkovics László technológiai és ipari miniszternek, melyben az önkormányzatok számára a teherbíró képességükhöz igazodó kompenzálását kért – írja a 24.hu.

„Az energetikailag felújított bölcsődék esetében 2,1 milliót fizetünk a gázért éves szinten. Ez jövőre, a mostani piaci árszinten 9,5 millió forint lenne, a villany ára pedig háromszorosára nőne, ha nem változik semmi” – mondta Csach a portálnak.

A fideszes városvezető szerint ha nem kapnak különféle állami segítséget, enyhítést, előbb-utóbb nemcsak az önkormányzatok, hanem az állam is komoly gondba kerülhet: a kifizetetlen számlákat valamilyen formában végül az államnak kell rendeznie.

Csőzik László polgármester két nappal ezelőtt a Facebookon írt arról, hogy Érden a következő fél évben körülbelül 400 millió forint pluszkiadással jár majd, hogy nem tudják olcsóbb áron vásárolni a gázt és az áramot.

“Attól tartok ahhoz, hogy a számlát ki tudjuk fizetni, összébb kell húznunk magunkat, kár lenne, ha az ilyen típusú innovatív és megtérülő fejlesztéseket kéne elhalasztani vagy kevesebb jutna aszfaltozásra. Ebből a 400 millióból csak az óvodák, bölcsődék többletköltsége 25 millió forint, a szociális gondozó központé 14 millió, a művelődési házra, a könyvtárra, a múzeumra további plusz 15 milliót kell fordítani az emelkedő rezsi miatt idén. A város közterületeit, parkjait, egyes ingatlanjait rendben tartó, az aszfaltozásért, kátyúzásokért felelős Érdi Közterület-fenntartó Intézménynek éves szinten közel 200 milliós, féléves szinten 96 milliós kiesést jelent. Nem is beszélve a közvilágítás egekbe ugró áráról: egyik napról a másikra négyszeresésére ugorhatnak a költségeink. S mindez csak becslés, hiszen a piaci áram- és gázárak napról napra változnak, márpedig a földgáz árában például már most 9-10-szeres a különbség az egyetemes és a rezsicsökkentett ár között.” – fogalmaz posztjában a polgármester, aki arról is írt, hogy a az érdi városvezetés az utóbbi években jelentős erőfeszítéseket tett a rezsicsökkentés érdekében: komoly fejlesztésekbe kezdtek, hogy minél kevesebbet kelljen erre költeni az adófizetők pénzéből.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email