22_03_29_erdmost_nincskep

Erre költi a Civil Liciten befolyt összeget az Ága-Boga

22_03_29_erdmost_nincskep

Erre költi a Civil Liciten befolyt összeget az Ága-Boga

Mint beszámoltunk róla, több mint 220 ezer forintot gyűjtöttek össze az érdi Civil Licit jótékonysági árverésen májusban az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének, amely a befolyt összegből tagjainak szervez egy színes programot, emellett közösségi házán végez felújítási munkálatokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

“Továbbra is a közösségi házra szeretnénk fordítani, mert vannak olyan dolgok, amiket feltétlenül meg kell csinálnunk”

– kezdett bele az erdmost.hu-nak Bogatin Attila, az Ága-Boga Nagycsaládosok Érdi Egyesületének elnöke, aki hozzátette, folyamatosan tárgyalnak az önkormányzattal a szerződésük meghosszabbítása kapcsán és azután tudnak nagyobb összeget költeni a közösségi házra.

“Egy pót gyermeknapot szeretnénk június 12-ére megvalósítani, közös főzéssel, akkor az udvart is rendbe rakjuk”

– mondta Bogatin Attila, részletezve, az egyesületi tagokkal közösen festenek, glettelnek és különböző egyéb munkálatokat végeznek, délután pedig a gyermekeké lesz a főszerep.

“A pénz egy része a házra kerül, egy része pedig ennek a programnak a megvalósítására”

– magyarázta Bogatin Attila, kitérve arra is, a programot az egyesület tagjainak szervezik, a gyermekeknek vetélkedővel, xboxozással és hasonló színes eseményekkel készülnek.

Bogatin Attila arról is beszélt, a közösségi ház teljes felújításához jelentős összegre, 20-30 millió forintra lenne szükségük.

Bogatin Attila elmondta azt is, a Civil Liciten igyekeztek olyan termékeket felajánlani, melyeket az egyesület tagjai saját kezűleg készítettek.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email