22_03_29_erdmost_nincskep

A hősökre emlékezünk pénteken

22_03_29_erdmost_nincskep

A hősökre emlékezünk pénteken

Évről évre megemlékezünk azokról, akik a szerbiai, galíciai, isonzói fronton vagy a Don-kanyarban életükkel és halálukkal példát mutattak az otthoniak és az utókor számára. Május 28-án a két világháborúban hősi halált halt érdiek emléke előtt tiszteleg a város a Hősök terén; az ünnepség nyilvános.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az I. és a II. világháború rengeteg halálos magyarországi, és azon belül érdi áldozattal járt.

„Az 1914-ben háborúba induló katonák milliói abban bíztak, hogy a harcok gyorsan véget érnek, és győztesen térhetnek vissza otthonukba. Ez a háború azonban különbözött minden addigi fegyveres összecsapástól. Rövid időn belül öt kontinens katonái küzdöttek egymás ellen, és a több, mint négy évig tartó világháborúban tizenötmillióan haltak meg, akik közül 660 ezret Magyarországról  hívtak be. A háború az érdieket sem kímélte, 127 Érdről bevonult katona életét vesztette a harcok során. A háború pusztításai nyomán a kortársak közül többen hitték, hogy erre a háborúra, a nagy háborúra azért került sor, hogy el lehessen kerülni egy újabb világégést. Keserűen tévedtek. 1939-ben újabb világháború robbant ki, ami ismét áldozatokat követelt Érd lakóitól. 1941 tavaszától 1945 tavaszáig 257-en haltak hősi halált, és temették el őket jórészt idegen földbe” – így fogalmazott egy korábbi városi megemlékezésen Pergel Antal történész.

Az ő emlékük előtt hajtanak fejet és koszorúztak péntek délután Érden, a Hősök terén, az I. világháborús emlékműnél, délután négy órától (a járványügyi szabályok betartásával).

A koszorúzáson közreműködik a Vörösmarty Mihály Gimnázium Vox Juventutis Vegyeskara, a Lukin fúvószenekar és a Vitéz Mikecz Kálmán Honvéd és Huszár Hagyományőrző Egyesület.

 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email