22_03_29_erdmost_nincskep

„Nincs olyan szülő, aki gyermekét hősi halottnak nevelné”

22_03_29_erdmost_nincskep

„Nincs olyan szülő, aki gyermekét hősi halottnak nevelné”

Május utolsó vasárnapja nemcsak a gyermekekről szól, de ilyenkor emlékezünk meg azokról a hősökről is, akik "életükkel és halálukkal példát mutattak a szerbiai, galíciai, isonzói fronton vagy a Don-kanyarban az otthon maradottak és az utókor számára". Érden a Hősök terén volt vasárnap koszorúzás.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az I. és a II. világháború is rengeteg halálos magyarországi és azon belül érdi áldozattal járt. Az ő emlékük előtt hajtottak fejet és koszorúztak vasárnap délután Érden a Hősök terén, az I. világháborús emlékműnél a résztvevők. „Az 1914-ben háborúba induló katonák milliói abban bíztak, hogy a harcok gyorsan véget érnek, és győztesen térhetnek vissza otthonukba. Ez a háború azonban különbözött minden addigi fegyveres összecsapástól. Rövid időn belül öt kontinens katonái küzdöttek egymás ellen, és a több, mint négy évig tartó világháborúban tizenötmillióan haltak meg, akik közül 660ezret Magyarországról  hívtak be. A háború az érdieket sem kímélte, 127 Érdről bevonult katona életét vesztette a harcok során” – kezdte beszédét Pergel Antal történész az emlékünnepségen. „A háború pusztításai nyomán a kortársak közül többen hitték, hogy erre a háborúra, a nagy háborúra azért került sor, hogy el lehessen kerülni egy újabb világégést. Keserűen tévedtek. 1939-ben újabb világháború robbant ki, ami ismét áldozatokat követelt Érd lakóitól. 1941 tavaszától 1945 tavaszáig 257-en haltak hősi halált, és temették el őket jórészt idegen földbe” – tette hozzá a történész.

Pergel Antal a hősi halált halt katonák és civilek gyászoló családjairól is megemlékezett beszédében: „Ma, amikor a hősi halottakra emlékezünk, gondolnunk kell azokra a szülőkre is, akik soha többé nem láthatták viszont a háborúk harcterein elesett fiaikat. A fiúk életüket, a szülők pedig fiaikat áldozták a szűkebb és tágabb közösségért, Magyarországért, a hazáért, Érd lakóiért. Ezek a hősök példát mutattak önfeláldozásból, hazaszeretetből, elkötelezettségből, ami minden érdi számára örök kötelességgé teszi, hogy kifejezze irántuk legnagyobb tiszteletét.”

A beszéd után a koszorúzás következett, amelyen T. Mészáros András polgármester az önkormányzat, dr. Aradszki András pedig a KDNP nevében helyezett el koszorút az emlékműnél. Majd a Magyar Nemzetőrség Érdi Alegysége, a Fidesz, a Fidelitas, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat, a Történelmi Vitézi Rend, a Polgárőrség és az Érdi Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit az emlékműnél.

A megemlékezésen a Tóth Csaba vezette törökbálinti Lendvai Károly Férfikórus énekelt és a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara zenélt Zwickl Ágoston vezénylésében.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email