Szeptember 30-án hirdették ki a Virágzó Érdi Porta pályázat idei nyerteseit. Ahogy tudósításunkban ígértük, a nyerteseket, illetve kertjeiket honlapunkon bemutatjuk.
Az első a Szép érdi erkély, terasz nyertese volt, utána következett az Ökokert kategória. Ellátogattunk a Pöttöm Sziget Bölcsődébe, ami elnyerte a Virágos érdi intézmény címet, majd a Szép érdi utcafront kategória győztesénél tettünk látogatást.
A mostani állomás a Virágzó érdi porta kategória nyertese.

Bacsa Lajos másodszor indult a megmérettetésen, és másodszor végzett az első helyen. Aki belép a kertkapun, rögtön megérti, miért – Lajos kertje a pihenés színes szigete, ami bőven ellátja gyümölccsel a gazdát, és még a kutyás játékokra is marad elegendő hely.
2024-ben már jártunk a kertben – be is mutattuk olvasóinknak – de azóta sok minden változott. Új növények költöztek a kertbe, új társítások jelentek meg, mások a díszítőelemek is. Ami ugyanaz, az a gazda gondossága, a bő termés és a színek pompája.
És persze ott van a két kutya is, akik boldogan játszanak a fűben. Lajos hangsúlyozza: kutyák mellett is lehet nagyon szép kertet fenntartani, az állatok semmit sem tesznek tönkre.

A gyümölcsfákhoz sétálunk először. Egy csodás, idős almafa termését csodáljuk és kóstoljuk meg. Öreg fa, egy hatalmas odúval a közepén, de Lajos a kora, a gyümölcse, no meg az árnyéka miatt nagy becsben tartja. Gyűjti a lehullott almákat is, és a felszeletelt gyümölcsből és a fügéből aszalványt készít. Van a kertben birs, sárgabarack és szilvafa is.
Citromfüvet is termeszt, szárítás után lemorzsolja, és télen teát főz belőle. Megcsodáljuk a felfüggesztett csokrokat, alattuk ládában gyűlnek a dísztökök. Ezeket egy ismerős óvoda kapja.
A dísztökök közelében paradicsom, cukkini, padlizsán nő, mellettük büdöskék nőnek, amelyek elűzik a kártevőket, főleg a paradicsompusztító poloskákat. Lajos megmutatja a szőlőtőkéket és a szederbokrot is, utóbbi még most is hozza a friss termést. Nyáron árnyékolással védte a perzselő naptól. Az idei nyár legfontosabb feladata az árnyékolás és az öntözés volt. A vizet egy hatalmas hordóban gyűjti.

A nagy melegben üdítő látvány a vízfolyás, ami átszeli a telket. Igaz, jelentősen kisebb a vízhozam, mint a korábbi években, de azért most is csordogál. A partján hatalmas őszirózsabokrok bólogatnak. De nem ez az egyetlen vízfelület, a kertben helyet kapott egy kis tó is, körülötte sok színes virággal.
Lajost a terveiről is kérdezem, elmondja, hogy az előkerti hatalmas fenyő alatt szeretne sziklakertet építeni. A fenyőt nagy becsben tartja, olyan árnyékot vet, hogy nincs szükség klímára.
„Amúgy jól bírom a meleget, tavasztól őszig kint vagyok a kertben. Ezt az októberi időt már nem szeretem, mert hamar sötétedik, de ilyenkor is képes vagyok akár fél nyolcig is kint lenni. Ha mást nem is csinálok, körbemegyek a kerten” – nevet Lajos.

Kifelé menet megcsodáljuk a muskátlikat, amelyek csodás, színes függönyt alkotnak. „Most lettek ilyen szépek, hogy kicsit visszahűlt az idő. Tényleg igaz, amit sokan mondogatnak, hogy a muskátliról előbb-utóbb le kell mondanunk, mert nem bírja ezt a hőséget.”
Most, ősszel szépen virítanak, ahogy a többi virág is. Lajos gyűjti a magokat, jövő tavasszal veti majd el őket. De ne ugorjunk ekkorát, jön még a tél is. A kerti asztalon ott sorakoznak a madáretetők, a gazda hamarosan felszereli őket. Sok rigó látogatja a kertet, örülnek majd a csemegének.
A kapuban elbúcsúzunk, visszanézünk a pompás kertre. Lajos elárulja: amióta kertészkedik, annyira jól érzi magát itthon, hogy jóval kevesebb utazásra vágyik. Végignézve kis birodalmán, ez teljesen érthető. Sok munka van benne, az biztos, de aki itt él, úgy érezheti, hogy egész évben nyaral.
A Virágzó érdi porta kategória nyerteséről több fotót is készítettünk, tekintsék meg galériánkat:
















