A szalagavatók támogatásáról egyetértettek, az Aréna bérleti díján vitáztak

A szalagavatók támogatásáról egyetértettek, az Aréna bérleti díján vitáztak

Iskolánként nettó másfél millió forinttal támogatja Érd önkormányzata a Gárdonyi, a Kós és a VMG szalagavatóját – erről az október 12-i közgyűlésen döntöttek a képviselők.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ebből egymilliót az ifjúsági önkormányzat (IFÖ), félmilliót pedig a városfejlesztési alap biztosít. A támogatást megszavazták a képviselők, a döntéshez vezető vita azonban már az Aréna működtetésének tágabb kérdéseit is érintette.

Az önkormányzat évek óta segíti anyagilag az iskolákat a szalagavatók megszervezésében, mégis, idén pont e napirendi pont körül robbant ki hosszas vita. A támogatás létjogosultságát nem vitatta senki, hiszen csak így oldható meg, hogy az Érd Aréna bérlése ne okozzon többletkiadást az érettségi évében, amikor a ballagás, az érettségi amúgy is jelentős anyagi áldozattal jár a szülőknek. Több képviselő azt szerette volna tudni, miért ilyen magas a bérleti díj összege.

Csőzik László

Csőzik László polgármester az előterjesztés ismertetésekor elmondta: a bérleti díjat az üzemeltető, az Érdi Városgazda önköltségszámítása alapján határozták meg. Vagyis az összeg a létesítmény használatával járó költségeket tükrözi.

Simó Károly független képviselő azt vetette fel, hogy az önköltségszámítási szabályzat alapján, az SZMSZ rendelkezéseinek megfelelően a gazdasági bizottságnak kellene döntenie a bérleti díjról. Szerinte érdemes lenne alaposabban megvizsgálni a számításokat, mert így akár olcsóbb megoldást is találhatnának.

Tetlák Örs (független) képviselő szintén sokallta a bruttó kétmilliós bérleti díjat, és emlékeztetett arra, hogy az érdi kézilabdacsapat esetében polgármesteri közvetítéssel, ugyanazzal az önköltségszámítással sikerült a bérleti díjat jelentősen lefaragni.

Tetlák Örs

Csőzik László mindkét független képviselőnek válaszolva hangsúlyozta: bár kérte, az üzemeltető nem tud olcsóbb önköltségszámítási modellt alkalmazni a szalagavatók esetében. „A kézilabdások esetében az volt a szerepem, hogy közvetítettem a felek között a tartalmi igények tekintetében. Például nem kell futófény, nincs szükség az összes lelátóra és hasonlók. A szalagavatóknál ilyesmiről nincs szó” – szögezte le a városvezető, megjegyezve: az Érd Aréna városi létesítmény, az IFÖ a város költségvetéséből kapja a forrásait, ahogy a városfejlesztési alap is, így voltaképpen egyik kezükből a másikba teszik át azt az összeget, amiről a vita folyik.

Simó Károly ezt nem fogadta el, mindenképp megoldást kívánt javasolni a bérleti díj csökkentésére, például úgy, hogy ne 14 óra hosszára adják bérbe a létesítményt, és azt javasolta, hogy egyeztessenek az intézményekkel legalább az óraszám csökkentése tekintetében. Csőzik László elmondta, hogy ez már megtörtént, és az iskoláknak szükségük van erre az óraszámra. A városvezető ismételten hangsúlyozta: nem tudnak csökkenteni azokon a paramétereken, ami alapján az önköltséget számítják, mert nem lenne szabályos.

Simó Károly

„Az Érdi Városgazda részéről megvan a jóindulat, és szeretnének segíteni, nem tudnak, mert a jogszabályok őket is kötik, és rendszeresen kapnak ellenőrzéseket is” – fogalmazott.

A vita ezen a ponton már túlmutatott a három iskola szalagavatóján. A polgármester jelezte, hogy hosszabb távon más működtetési megoldásokat is keresnek. Lehetséges irányként említette, hogy az Aréna hasznosítása és üzemeltetése ismét az Érdi Sport Kft.-hez kerülhetne. Érvelése szerint a gazdasági társasági forma nagyobb mozgásteret biztosítana, mint a jelenlegi intézményi működés.

A szalagavatók támogatásáról végül megszületett a döntés, az Aréna bérleti díja körüli kérdések azonban nyitva maradtak. Ezekről már a gazdasági bizottságban is vita folyt, és várhatóan ismét a képviselők elé kerülnek. Ahogy Csőzik László megjegyezte: más, a városhoz kötődő rendezvények számára is megoldást kellene találni, hogy a létesítmény használatának költsége ne váljon a szervezés akadályává.

Fotó: Nagy Balázs

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email