Ahogy azt az ÉrdMost – lentebb visszanézhető – élő bejelentkezésében is láthatták, május 4-én is egy jól látható tömeg pattant nyeregbe városunk egyik legnagyobb hagyományú rendezvényén, az Érd Körbén.
Pedig az időjárás nem volt épp „kerékpárosbarát“ kedvében, ami némileg át is alakította az eredeti forgatókönyvet, hiszen az eső miatt a résztvevők a tervezettnél hamarabb visszatértek a kiindulási pontra, tudtuk meg Csengeri Attilától.
Az esemény alapítója és főszervezője az ÉrdMostnak elmondta, mivel az ötvenegyedik Érd Körbe épp anyák napjára esett, így az anyukákat, a nagy-, a déd-, (esetleg ükmamákat) virággal lepték meg a szervezők. Sőt, az ünnepeltek – Csengeri Fruzsina előadásában – Csézy: Mama című dalát is meghallgathatták.
Ugyanakkor a szervező kiemelte, a jó hangulatú tekerésen túl a megmozdulás most is egy kiállás volt a biciklis közlekedés népszerűsítése mellett.
Persze – ahogy az ilyenkor rendszeresen felmerül – a hétköznapokban kerékpározni egészen más, mint egy szervezett alkalom során, amikor a biciklisek néhány órára „kibérelhetik“ a város útjait, ezért fontos, hogy az „ügy“ más oldalról is kapjon támogatást.
A legfőbb talán az lenne, hogy a közlekedési infrastruktúra is segítse azokat, akik nem csak ilyenkor vennék elő a kétkerekűt. Csengeri Attila szerint az évek során történtek is fejlesztések ez ügyben, azonban ennek a munkának még koránt sincs vége.
Aktualitásként megemlítette, hogy a közelmúltban lekerült a kerékpározást tiltó tábla a Papi földeken található szabadidőpark kerítéséről. Úgy véli, ez egy újabb példa arra, hogy Érd egyre inkább nyit a kerékpárosok felé.
A témához kapcsolódóan megtudtuk, május 31-re egy konferenciát tervez az önkormányzat, valamint az Érdi Környezetvédő és Városszépítő Egyesület, ahol szintén téma lesz a helyi kerékpáros közlekedés helyzete. Majd júniusban jön az 52. Érd Körbe, annak is az éjszakai változata.