szepes_baptista

Ünnepel a baptista közösség, amely mindig segítő kezet nyújt Érdnek

szepes_baptista

Ünnepel a baptista közösség, amely mindig segítő kezet nyújt Érdnek

Kilencven éve egy monori család indította, ma pedig Érd egyik legaktívabb segítő közössége a gyülekezet.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érd-parkvárosi Baptista Gyülekezet fennállásának 90. évfordulója alkalmából ünnepi rendezvényt tartottak Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban. A napjainkban hatvan főt számláló gyülekezet története az 1930-as évek elején indult, amikor a város lakossága gyorsan növekedett.

Fórizs Gyula Zsolt, aki 1997 óta a gyülekezet lelkipásztora, a rendezvényen felidézte a kezdeti időszakot. Elmondása szerint az első baptista család Monorról érkezett Érdre, és 1935. március 3-án saját otthonukban tartották az első istentiszteletet, ezzel hivatalosan is megalapítva a gyülekezetet. Kezdetben a budapesti Alsóhegy utcai baptista közösséghez csatlakoztak, mivel helyi lelkészük nem volt.

Fórizs Gyula Zsolt, a baptista gyülekezet lelkésze

A gyülekezet évtizedekig vándorolt, különböző helyszíneken tartva alkalmait, míg végül 1998-ban állandó otthonra talált a Bajcsy-Zsilinszky út 163. szám alatti templomban. Az építkezést 1993-ban kezdték el és 2001-re fejezték be teljesen.

A baptista közösség évtizedek óta kiemelkedik a rászorulók segítésében, legyen szó hajléktalanokról, fogyatékkal élőkről vagy a háború elől menekülőkről. Az ukrajnai háború kitörése után különösen nagy szerepet vállaltak a menekültek ellátásában.

Fórizs Gyula Zsolt szerint ennek személyes oka is van: „2021. március 26-án elhunyt a feleségem. (…) Onnantól kezdve sokkal érzékenyebb vagyok. Nem mintha addig érzéketlen lettem volna, de azóta még inkább.

„Úgy voltunk vele, hogy csak még egyet fogadjunk be, csak még egyet, és lett belőle több, mint 900”

– emlékezett vissza a baptista lelkész.

Az évek során 500 millió forintnál is nagyobb értékben osztottak szét élelmiszereket, és egy 30 fős önkéntes csapattal dolgoztak heti 22 alkalommal az adományok begyűjtésén és elosztásán.

Bár az élelmiszerosztás szervezett formában befejeződött, a gyülekezet továbbra is együttműködik a Szociális Gondozó Központtal, és minden hozzájuk fordulón segítenek. „Ha hozzánk jönnek bajban lévők, akár hajléktalanok, vagy bármilyen nehézségtől szenvedők, akkor segítünk nekik, és amikor itt vagyunk, vagy úgymond nyitott az ajtó, akkor mindig jönnek” – mondta Fórizs Gyula Zsolt.

A 90 éves érdi baptista gyülekezet ma is hű marad alapelveihez: hitben, közösségben és a mások iránti szeretetben él, bizonyítva, hogy az önzetlen segítség mindig utat talál a rászorulókhoz.

A rendezvényen Aradszki András országgyűlési képviselő is köszöntötte az ünneplő gyülekezetet. A politikus beszédében kiemelte a keresztény közösségek küldetését és az összefogás fontosságát.

„Mi keresztények, baptisták, katolikusok és más egyéb felekezetűek, mi a világgal vagyunk. Az emberi világgal, az Isten alkotta világgal, és ebben teljesít szolgálatot az önök gyülekezete immár 90 éve”

– hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Aradszki András, a térség országgyűlési képviselője

Aradszki András személyes élményén keresztül is kifejezte háláját a közösség támogató erejéért: „Tudtam és éreztem, hogy mikor nagyon nehéz helyzetben vagyok, akkor az önök imái is segítettek ahhoz, hogy itt ezt a beszédet el tudjam mondani.”

Beszéde végén arra biztatta a gyülekezetet, hogy folytassák hitük megerősítését és evangelizációs munkájukat, mert „ha a keresztények együtt vannak, az mindig közösség, mert eggyé forraszt minket, Krisztus Istenségébe vetett hitünk, és eggyé forraszt minket az, hogy szeretettel tudunk egymás felé fordulni.”

Érd polgármestere is örömmel szólt a megjelentekhez, köszöntőjében felidézte a baptista egyház magyarországi történetének mérföldköveit, és kiemelte a helyi közösség nélkülözhetetlen szerepét a város életében. „Amikor a behunyt szemmel a baptistákra gondolok, akkor magam előtt látom a rengeteg segítőkezet, a sok jó szívet, és ebben a cudar világban azt gondolom, hogy ennél fontosabb, aligha akad.” – mondta, majd saját polgármestersége kezdetére is visszaemlékezett: „Amikor megválasztottak polgármesternek egy vasárnapi nap, a legelső hivatalos tárgyalásom a Bajcsy-Zsilinszky úti baptista imaház alagsorában zajlott.”

Csőzik László, Érd polgármestere

A polgármester méltatta a gyülekezet szociális munkáját is, kiemelve, hogy a város lakói mindig számíthattak a baptisták önzetlen segítségére.

„Ha teli van már a hajléktalanszálló, ha a családok átmeneti otthonának minden szobája zsúfolt, akkor tudom, hogy kit kell hívnom, hogy segítsen”

– hangsúlyozta Csőzik László.

A polgármester végezetül köszönetet mondott a közösségért tett fáradhatatlan munkájukért, és a jövőre is bizakodóan tekintett, továbbá hozzátette, hogy reméli, a 100. évfordulón is együtt ünnepelhetnek majd.

A Budapest Golgota Gospel Kórus adott koncertet az ünnepi alkalmon

Tar Zoltán, a Parkvárosi Református Gyülekezet lelkipásztora is a beszélt a megjelentekhez, méltatta a gyülekezetet, majd ezután a Budapest Golgota Gospel Kórus egyórás koncertje zárta az ünnepi alkalmat a Szepes Gyula Művelődési Központban.

fotó: Balogh Alex / Gárdos Attila

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email