22_03_29_erdmost_nincskep

Megváltoztak az önkormányzat számlaszámlai

22_03_29_erdmost_nincskep

Megváltoztak az önkormányzat számlaszámlai

Január elsejétől az OTP lett az önkormányzat számlavezető pénzintézete. A helyi adókról szóló értesítőkben – amelyeket márciusban postáz majd az adócsoport – már az új bankszámlaszámokat tüntetik fel. Jó tudni, hogy a gépjárműadót 2021-ben már nem az önkormányzatnak kell megfizetnünk.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Március 16-áig kell teljesíteniük az érdi lakosoknak az építmény- , illetve telekadó első negyedévi részletét. Fontos, hogy aki utalni szeretné ezt az összeget, az már az új számlaszámon tegye. 

Jelentős változás, hogy a gépjárműadó első félévi részletét nem az önkormányzat, hanem az állami adóhatóság szedi majd be, ugyanis 2021. január 1-jétől átkerült az adóztatás a NAV-hoz.

Az átállás miatt ennek befizetési határidejét kitolták, tehát ezt nem március 16-áig kell teljesítenünk. Ugyanakkor akinek 2020. decemberéig tartozása halmozódott fel, annak az önkormányzat gépjárműadó-számlájára kell a tartozást befizetnie.

Az önkormányzat új számlaszámai:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Építményadó számla

11784009-15731254-02440000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Telekadó számla 11784009-15731254-02510000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Helyi iparűzési adó számla 11784009-15731254-03540000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Gépjárműadó számla 11784009-15731254-08970000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Késedelmi pótlék számla 11784009-15731254-03780000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Bírság számla 11784009-15731254-03610000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Idegenforgalmi adó számla 11784009-15731254-03090000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Földbérbeadás számla 11784009-15731254-08660000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Idegen bevételek számla 11784009-15731254-04400000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Talajterhelési díj számla 11784009-15731254-03920000
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Mezőőr számla 11784009-15731254-10100008
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata Államigazgatási illeték számla 11784009-15731254-03470000

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email