parkolotaborLodiZoran2

Fonyódligeten búcsúztatták a nyarat az érdi kiskamaszok

parkolotaborLodiZoran2

Fonyódligeten búcsúztatták a nyarat az érdi kiskamaszok

Az ősz is tartogat meglepetéseket az ifiklubban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Balatoni táborral búcsúztatta a nyarat a Parkoló program, amit a Szociális Gondozó Központ rendez évről évre az érdi gyerekeknek.

Hosszú volt a szünidő, és a szülők nem tudtak minden hétre elfoglaltságot, programot biztosítani a srácoknak, a Parkolóban viszont mindig találtak társaságot, játékot, sőt, még egy kis harapnivalót is: péksüteménnyel, üdítővel várták a gyerekeket.

Egy főzőcskézős délután a Parkolóban (Fotó: Czere Bálint)

Déltől négyig a lakótelepi klub ajtaja minden (kis)kamasz előtt nyitva állt. Nem volt kötelező mindennap jönni, és bármikor csatlakozni lehetett a résztvevőkhöz.

Lódi Zorán utcai és lakótelepi szociális munkás kétszer is szervezett a gyerekeknek főzőcskét (lecsót és milánóit készítettek együtt), emellett sokat játszottak, kézműveskedtek, beszélgettek.

Egy főzőcskézős délután a Parkolóban (Fotó: Czere Bálint)

„A lakótelepi gyerekeket összekovácsolta ez a pár hét. Általában harmadiktól hetedik osztályig jöttek, 8 és 14 éves kor között, de vannak olyan visszatérő parkolósaink is, akik már a középiskolát is kijárták, már dolgoznak, de be-bekukkantanak néha” – tette hozzá Zorán.

Egy főzőcskézős délután a Parkolóban (Fotó: Czere Bálint)

A Parkolót hagyományosan egy hatnapos Erzsébet-tábor zárta: Fonyódligetre vittek negyven gyereket, köztük parkolósokat is.

Csodás hat nap Fonyódon (Fotó: Lódi Zorán)

„Nagyon jó programok voltak: VR-szemüveges játék, sárkányhajózás, gokartozás, sétahajózás, no meg sok-sok fürdés. Szerveztek nyitó- és záróbulit is, tábortűzzel, zenével és tánccal.

Csodás hat nap Fonyódon (Fotó: Lódi Zorán)

Augusztus 25-én utaztunk, és 30-án értünk haza Fonyódligetről, nagyon jó élményekkel. Aki először jött, annak az elején ugyan volt egy kis honvágya, de ők is azt mondták, hogy szeretnének jövőre is jönni” – mondta Zorán.

Csodás hat nap Fonyódon (Fotó: Lódi Zorán)

Bár a Parkolónak vége, az ifiklubban továbbra is várják a fiatalokat, minden hétköznap 12 és 16 óra között. Programokat inkább az őszi szünetre szervez Zorán: szeretne ismét főzni a gyerekekkel, és tervben van egy halloween-buli is.

Csodás hat nap Fonyódon (Fotó: Lódi Zorán)

Aki az iskolából hazafele menet egy kis társaságra, beszélgetésre, no meg harapnivalóra, netán a leckeírásban segítségre vágyik, ugorjon be az ifiklubba, az Enikő u. 2/B-ben, hétköznaponként 12 és 16 óra között.

Fotó: Czere Bálint, Lódi Zorán

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email