Ilyen volt az Érdi Szomszédünnep 2023-ban

Szombaton szomszédolnak az érdiek

Ilyen volt az Érdi Szomszédünnep 2023-ban

Szombaton szomszédolnak az érdiek

Városszerte ötvenkét helyszínen rendeznek szomszédünnepet szeptember 7-én.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez már a hatodik alkalom, hogy városszerte összegyűlnek az egy utcában, illetve egy környéken élők, hogy mulassanak egy jót közösen. A program minden évben nagyon népszerű, idén több mint ötven utca közössége szervezi meg a maga ünnepségét szeptember 7-én.

Ahogy ez lenni szokott, vannak újonnan csatlakozó csapatok és „régi motorosok” is. Hiszen aki egyszer belekóstolt egy ilyen utcabál hangulatába, az szívesen részt vesz, vagy szervez a következő évben is.

Ilyen volt az Érdi Szomszédünnep 2023-ban (ÉrdMost archív)

Már maga a látvány, ahogy az utca egy szakasza átalakul, asztalokkal, padokkal, és máskor siető, egymásnak csak intő emberekkel népesül be, megéri a befektetett munkát. Ami rendszerint közös, hiszen a szomszédünnepek általában batyus mulatságok, de van olyan utca is, ahol együtt főznek valami finomat.

Ahol sok a gyerek, ott különféle játékokat, vetélkedőket szerveznek, másutt táncolnak, vigadnak késő estig, és van, ahol helyi sportegyesületeket is vendégül látnak. A szomszédünnepben az a legjobb, hogy a lakók igényeinek megfelelően alakítható, nincs rá recept, előírás – csak annyi, hogy érezzük minél jobban magunkat, és ismerjünk meg minél több környékünkön lakó embert.

Ilyen volt az Érdi Szomszédünnep 2023-ban (ÉrdMost archív)

Ezek a kapcsolatok gyakran tartósak lesznek, szívességek, közös programok alapjai lehetnek. És mennyivel jobb hazamenni munka után egy ismerős, baráti közegbe, mint vadidegenek közé.

Ezért is olyan sikeresek a szomszédünnepek, amelyeket kezdettől Takács Éva koordinál: Pécsről hozta az ötletet, és immár érdi lakosként meghonosította. Minden esztendőben összefogja a kezdeményezést, a jelentkező közösségeknek intézi a területfoglalást (az önkormányzat ilyenkor elengedi a közterület-használati díjat), valamint az utca lezárását, hiszen legtöbb helyen a szomszédünnepet csak az úttesten tudják megrendezni a lakók.

Ilyen volt az Érdi Szomszédünnep 2023-ban (ÉrdMost archív)

„A jelentkezés már lezárult, idén ötvenkét utca csatlakozott” – tudtuk meg Évától. „A szervezők az utcájukban, illetve a környékükön meghívták a lakókat, de ha valaki a közelben látja, hallja az ünneplést, bátran menjen oda, mutatkozzon be, és csatlakozzon” – tette hozzá.

Csak  a szervezőkön múlik, mekkora buli lesz a szomszédünnepből. Van, ahol bensőséges, beszélgetős összejövetelt tartanak, 20-30 résztvevővel, és van, ahol 120 meghívót szórtak ki. Mivel ilyenkor nem egy ember, hanem az egész család eljön, szép számmal gyűlnek majd össze a terített asztalok körül.

Ilyen volt az Érdi Szomszédünnep 2023-ban (ÉrdMost archív)

A Hamzsabég téri mulatságot (csillámtetoválással, sorversennyel) például a helyi közösségi oldalakon is hirdetik, és nem csupán a tér mentén élőket, hanem minden ófalusi lakost szeretettel várnak a batyus rendezvényre. Ez lesz a Hamzsabég téren az első szomszédünnep, de lehet, nem az utolsó.

„Vannak olyan utcák, ahol folytatása is van a szomszédünnepnek, és télen is tartanak egy összejövetelt. Így van ez a mi utcánkban is. Jó, hogy nem csak évente egyszer találkozunk, szorosabbra fonódnak így az emberi kapcsolatok” – zárta szavait Éva.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email