A címben foglaltakat nem az elfogultság mondatja velem. Számos művészeti eseményről tudósítottam már az Érdi Galériából, de a Lukin Lab tényleg párját ritkítja. Elképesztően látványos, pedig nem festmények, még csak nem is szobrok a tárlat főszerepelői, hanem a zene. A klasszikus zene. Na jó, egy kicsit elfogult vagyok, mert pirinyót mi is benne vagyunk ötleteinkkel és némi hozzáadott médiamunkával.

De a kiállítás igazi ötletgazdája és kivitelezője Vermes Zoltán, a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár igazgatója, aki szoros műhelymunkában a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójával és szuper tanáraival olyan profi interaktív zenei játszóteret épített fel a boltívek alatt, hogy aki ide belép, az hagyjon fel, kérem, minden reménnyel.

Mármint arra vonatkozóan, hogy innen majd könnyen szabadul. Mert nem fog. Aki ugyanis ide belép, olyan régóta vágyott világba kerül az ajtón kívül hagyott valósághoz képest, hogy egyhamar nem akar innen szabadulni. Ez ugyanis egy fordított szabadulószoba: ide beszökik az ember.

Már a falakon futó, amúgy esztétikailag akár grafikaként értelmezhető párhuzamos életrajzok évszámai, görbéi, infói, képei is gyönyörködtetik a szemet, hát még amikor közelebb hajolva elmerengünk Lukin László személyes életújának állomásai és a nagyvilág történéseinek összecsengésein.

Van pár vitrin Lukin László személyes tárgyaival, az általa szerkesztett zenei tankönyvekkel, de még azoknak sincs halott múzeum szaga. Ebben a térben minden interaktív. Minden húr, gitárpengető, a morze, a karmesteri pálca, a pianínó billentyűje és persze a sok-sok tablet kijelzője mind azt kiabálja, érints meg, fedezz fel, játssz velem.

És ki tagadná, hogy a homo ludenst, a játékos embert a legkönnyebb előcsalogatni belőlünk. Ezért ejt foglyul a Lukin Lab. Mert rendhagyó, mert itt minden olyat szabad, amit egy úgynevezett normális kiállításon nem.

Vermes Zoltánnak a megnyitója is rendhagyó volt egyébként. Zenetörténeti szeminárium dióhéjban. Bár csupa képzett zenészből állt a közönség, Mozartról ilyen lelkes előadást biztos nem mindenki hallott. (Mozart iránti lelkesedésében magam is osztozom.) Elhangzott egyik kedvenc anekdotám is, miszerint II. József a Szöktetés a szerájból című opera bemutatója után azt találta mondani: Kedves Mozart, túl sok hang van a zenéjében. Mozart riposztja (szerintem vigyorogva): Pont annyi, amennyi kell.

Ezzel a példával Vermes a befogadás és az értelmezés kérdésére irányította a figyelmet, arra, amiért ez a kiállítás megszületett. Mert a zenei tanulótér célja éppen az, hogy a látogatók ne csupán hallgassák, hanem értsék is a zenét: felismerjék az összefüggéseket, és mélyebb élményként éljék meg a műveket. A műveken keresztül pedig saját létezésüket.

Hú, nagy szavak, tudom. Hangsúlyozta, hogy Mozart zenéje egyszerre összetett és gyönyörű, amely a hallgatót gondolkodásra és felfedezésre ösztönzi. Aki ettől nem kapott kedvet ahhoz, hogy belevesse magát Mozart zenéjébe, különös tekintettel az operáira, az valószínűleg ebben az életben már nem is fog.

Szabóné Bán Ildikó, a Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a kiállítás létrejöttének másik meghatározó figurája a megnyitót valódi ünnepként aposztrofálta, amely egy fantasztikus közös munka beteljesülése. Felidézte az elmúlt hónapok folyamatát: az ötletelést, a gyűjtőmunkát, az anyagok rendszerezését, valamint a közös gondolkodást. Elmondta, hogy a diákok nemcsak résztvevői, hanem alkotói is voltak a kiállításnak.

Kiemelte, hogy az intézmény idén hármas jubileumot ünnepel: húsz éve viseli Lukin László nevét, hatvan éve működik az iskola, és száz éve született a névadó. Hozzátette, a hat évtized nem csupán számokból áll, hanem emberekből, történetekből, hangokból és közös élményekből. Az egykor néhány tanszakkal induló intézmény mára meghatározó, folyamatosan megújuló művészeti műhellyé vált, ahol a zene közösségteremtő és személyiségformáló erő.

Végül köszönetet mondott az iskola dolgozóinak, a pedagógusoknak, a növendékeknek és a szülőknek, az együttműködő partnereknek és Lukin László családjának, akik közül Lukin Zsuzsa és Lukin Márta személyesen is jelen voltak.

A kiállításon a Lukin két diákja is fellépett, Bana Dániel zongorázott, Makai Enikő Anna hegedült, mindkét produkciót nagy tapssal hálálta meg a közönség.

Amúgy a kiállítást hivatalosan Csőzik László polgármester nyitotta meg, aki tudja, hogy minden leaszfaltozott út a kultúrához vezet, és aki büszkén gratulált az alkotóknak. Elmondta, hogy bár Lukin Lászlónak nem volt közvetlen személyes kötődése Érdhez, az iskola névadásával mégis szoros kapcsolat alakult ki a város és a zenepedagógus öröksége között. Úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben egyre inkább „közel került” a városhoz Lukin személye és munkássága.

Kitért Lukin László életútjára is. Felidézte bajai kötődését, zenei családi hátterét, valamint azt, hogy már fiatalon kapcsolatba került Kodály Zoltánnal. Hangsúlyozta, hogy generációk tanultak az általa szerkesztett ének-zenei tankönyvekből, így sokak számára meghatározó alakja a magyar zenepedagógiának.

Személyes érintettségét is megemlítette, hiszen ő maga is Bajához kötődik, és ugyanabban a gimnáziumban tanult, ahol Lukin László is.

Lukin László a magyar zenepedagógia kiemelkedő alakja, akinek munkásságáért a magyar társadalom hálával tartozik. Hozzátette, Érd célja, hogy intézményein keresztül továbbra is méltó módon ápolja örökségét.

A LUKIN LAB | Interaktív zenei tanulótér az Érdi Galériában című kiállítás 2026. július 4-ig látogatható a galéria nyitvatartási idejében.