Az autista gyermekekkel foglalkozó Szikra Tehetséggondozó Egyesület kezdeményezése igazi Érdikum, sőt, Hungarikum, hiszen a Pí-futás ötlete a Szikra alapító elnökének fejéből pattant ki.
Hogy mi köze ennek a jótékony célú, a sportot népszerűsítő közösségi rendezvénynek a Pí-számhoz? Az, hogy ezt a futóversenyt mindig a Pí-napon, azaz Albert Einstein március 14-i születésnapján (vagy az ahhoz legközelebb eső hétvégén) rendezik. Idén 14-e pont szombatra esett.

A Pí-futás sosem egy átlagos futóverseny. Egyrészt autizmusbarát: kiemelten figyeltek arra, hogy az autista gyerekek, fiatalok is jól érezzék magukat. Másrészt azért, mert a teljesítendő táv 3,14 kilométer, illetve a kisebbeknek 314 méter volt.
Más években is igen szép számmal neveztek a rendezvényre, de az idei résztvevőszám minden eddigit felülmúlt: Zádori Henrietta szerint több mint ezren indultak a jótékonysági megmérettetésen.

„Vagy háromszor annyian voltak, mint korábban. Ez részben a remek időjárásnak, részben annak köszönhető, hogy sportegyesületek, óvodák, iskolák szép számmal képviseltették magukat, ahogy a Dani Gyöngyi paralimpikon nevével fémjelzett Paraktív alapítvány is. Csatlakozott hozzánk egy influenszer, nagyszámú követőbázissal, és egy matematikus, illetve egy fizikus is, akik a saját közösségüket mozdították meg. Szájról szájra terjedt az esemény híre, és jöttek szép számmal Érden túlról is”
– mondta az ÉrdMostnak a Szikra elnöke, aki nagy örömére sok visszatérő nevezővel is találkozott.

Míg tavaly egy, idén már három asztalnál intézték a regisztrációt, de a személyes nevezés mellett vagy ötszázan éltek az online lehetőséggel is. „Sajnos, pontos nevezőszámot nem tudok mondani, hiszen volt olyan, aki nagyobb csapatot regisztrált, de igazából nem is fontos a pontos szám – a lényeg, hogy aki eljött, jól érezte magát, és tett egy jó ügyért” – hangsúlyozta Heni.

A városvezetők is részt vettek a Pí-futáson, a bemelegítést Harmat Ákos alpolgármester tartotta. És persze eljöttek az elmaradhatatlan dinoszauruszok is, akik mosolyt csaltak kicsik és nagyok arcára.
A nevezési díjból 2 138 000 forint gyűlt össze, amit a Szikra a népszerű és hiánypótló nyári táborai megszervezésére fordít majd. De nyárig még van egy nagy rendezvényük, a Ragyogj Kéken! autizmus világnapi séta, ami messze több egy sétánál, hiszen gazdag programokkal várja az érdieket és környékbelieket egyaránt.

További fotóinkat a Pí-futásról képgalériánkban tekinthetik meg:










