Új karácsonyi dekoráció díszíti a főteret

foteri_mufenyo

Új karácsonyi dekoráció díszíti a főteret

Egy pályázatnak köszönhetően az eddiginél is meghittebb arcát mutatja a városközpont.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az adventi időszak kezdetén ünnepi díszbe öltözik Érd is, az önkormányzat a város több pontján állít karácsonyfát, fényárba borul a Múzeum sétány, valamint több középület is díszkivilágítást kap.

Ünnepi hangulat a főtéren (Archív fotó)

Ennek ellenére joggal lehet hiányérzete az itt élőknek: a városi karácsony egyik fontos fenyőfáját veszítettük el tavasszal, amely egész évben a városközpont ékessége volt, különösen az ünnepek idején.

Sajnos idén tavasszal már betegség jeleit mutatta a hatalmas fenyő, ugyanis gomba támadta meg a növényt. Az állapotfelmérés után el is kezdték a szakemberek a kezelést, azonban nem sikerült megmenteni a hatalmas fát, július közepén fájdalmas búcsút kellett venni a főtéri ezüstfenyőtől.

Így vágták ki a főtéri ezüstfenyőt a nyáron

Az önkormányzat a fakivágás kapcsán az ÉrdMostot akkor úgy tájékoztatta, hogy az ezüstfenyőt szeretnék pótolni, tehát a helyére új fát ültetnek majd, az pedig biztos, hogy ezen a helyen továbbra is egy tűlevelű fogja díszíteni a főteret.

A városvezetés azonban szeretné, hogy az ünnepi látvány és a hangulat továbbra is színesítse a főteret, így a Szepes Gyula Művelődési Központ és Városi Könyvtár közreműködésével született egy pályázati anyag, amelynek köszönhetően az önkormányzat az OTP Banktól 3 millió forintos támogatást kapott, amelyet karácsonyi dekoráció vásárlására fordítottak – mondta el az ÉrdMostnak Vermes Zoltán igazgató.

Az Érdi Városgazda munkatársai felállítják az új dekorációs műfenyőt

Ennek keretében egy szép, kivilágított dekorációs műfenyőt állítottak fel nem messze a régi fenyő helyétől, továbbá 50 méter jégcsapfüzér díszíti az Érdi Galéria homlokzatát, valamint 200 méter fényfüzér került az épület előtti fákra, illetve hamarosan egy „Boldog karácsonyt!” fényfelirat is gondoskodik majd a meghitt hangulatról.

Vermes Zoltán hozzátette, hogy az idei fejlesztés egy folyamat első lépése, hiszen a tervek között szerepel, hogy a következő években egy karácsonyi vásárnak is otthont adhat majd a főtér, ehhez pedig folyamatosan vásárolják a szükséges kellékeket, dekorációkat.

fotó: Kling József / ÉrdMost archív

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email