vizcsap_210329

Védd a vizet, formáld a jövőt

vizcsap_210329

Védd a vizet, formáld a jövőt

Idén már negyedik alkalommal tartják meg a Víz Hete országos programsorozatot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Víz Hete egy olyan kezdeményezés, amely a víz fontosságára, megőrzésére és fenntartható használatára hívja fel a figyelmet. A Víz Koalíció idén már negyedik alkalommal szervezi meg március 20-tól egészen március 30-ig az ehhez kapcsolódó programsorozatot, amely egyben egy figyelmeztető jel, ugyanis rávilágít a víz fontosságára.

A kezdeményezés nem titkolt célja többek között az is, hogy felvessen olyan kérdéseket, mint például azt, hogy miként tudjuk megőrizni a vízrendszereinket annak érdekében, hogy hosszú távon is megbízhatóan működjenek, és az mindenki számára elérhető maradjon – olvasható a Civil Kollégium Alapítvány oldalán.

A Víz Hete kapcsán a minap az ATV vendége volt Homoki Andrea, a Víz Koalíció alapítója és Balla Imre, a Víz Koalíció aktivistája, volt érdi önkormányzati képviselő is, ahol részletesen bemutatták a kezdeményezést és a hozzá kapcsolódó programokat.

„Védd a vizet, formáld a jövőt” az idei program szlogenje, a budapesti nyitóeseménynek pedig a „Vízszegénység ezer arca” címet adták, mert azt látják, hogy van ökológiai vízszegénység, van infrastrukturális vízszegénység és van szociális vízszegénység is. Ezeket a témákat pedig mind szerették volna megjeleníteni a hét folyamán.

„A Víz Koalíció keretében 2021-ben az ivóvíz hálózatokkal, az infrastruktúrával, a biztonságos ivóvízellátással kezdtünk el foglalkozni, de mára el kellett jutnunk oda, hogy komplexen kell értelmezni a vízzel való foglalkozást, és éppen ezért gondoltuk azt, hogy az idei Víz Hete ebből a szempontból is különleges, hogy nyitottunk a különböző vizes témák iránt”

– emelte ki a beszélgetésben Homoki Andrea.

Arra a kérdésre, hogy mi a legsürgetőbb feladat, Balla Imre kiemelte, hogy jelenleg a vízgazdálkodás terén a stratégiagyártás lenne a legfontosabb. Példaként megemlítette a közelmúltban elindult „Vizet a tájba” elnevezésű programot, amelyet az Országos Vízügyi Főigazgatóság indított el azért, hogy a gazdákkal közösen találják meg a víz helyét a tájban.

„Ez nagyon jó, de a szakemberek kritizálják, hogy ez nem egy stratégia mentén, hanem egy kicsit ad hoc jelentkezett, és ugyanez van a vízi közművekkel, a vízhálózatokkal is, hogy a mostani lépések jók, de nem elegek, további lépések szükségesek. Kellene egy átfogó stratégia, amivel meg tudnánk mondani, hogy öt-tíz éven belül ez hogyan lesz fenntartható és hogyan lehet tovább működtetni”

– hangsúlyozta Balla Imre.

A víz hete kapcsán pedig érdemes foglalkozni a mindannyiunkat veszélyeztető vízhiánnyal is, ugyanis a tiszta ivóvízhez való hozzáférés alapvető szükséglet és alapjog, mégis sokan élnek vízszegénységben.

Ahogy országosan, úgy Érden is egyre gyakoribbak a csőtörések és a vízkimaradások, nyáron pedig a vízkorlátozás. A közműhálózat elöregedése miatt egyre több településen akadozik a biztonságos ivóvízellátás.

Érd esetében ez különösen igaz, hiszen rengeteg a csőtörés, sőt 2023 karácsonyát megelőző napokban súlyos vízhiány lépett fel Érden, Diósdon és Törökbálinton, miután meghibásodott a térségbe vizet szállító 600 mm átmérőjű főnyomócső, aminek javításához Olaszországból kellett speciális idomot rendelni.

Azóta ezt a szakaszt megjavították, így a vízbiztonság valamelyest javult a térségben, de még így is rengeteg a régi, elöregedett cső a földben, amelyek bármelyik pillanatban eltörhetnek, időzített bombaként működnek.

Az ATV Start Plusz műsorában a Víz Hete kapcsán készült beszélgetést alább lehet megtekinteni:

fotó: freepik.com

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email