Nagyszabású építkezés indul Érd és Diósd határában: megkezdődik a tavaly karácsony előtt vízhiányt okozó, nagyon rossz állapotban lévő főnyomócső cseréje – adta hírül hivatalos közösségi oldalán Érd Megyei Jogú Város önkormányzata.
Ahogy arról az ÉrdMost is beszámolt, 2023 karácsonyát megelőző napokban súlyos vízhiány lépett fel Érden, Diósdon és Törökbálinton, miután eltört a térségbe vizet szállító 600 mm átmérőjű főnyomócső, aminek javításához Olaszországból kellett speciális idomot rendelni.
A csőtörés után a vízmű kivizsgálta az esetet és a szakemberek megállapították, hogy a régi szovjet azbesztcső ugyan 2013-ban ki lett bélelve, de a munkát rosszul végezték el, ezért sajnos az új bélelés 10 évet sem bírt ki.
A vízmű szakemberei a 600 mm-es cső belső állapotát egy speciális kamerával tárták fel, több ponton repedéseket találtak a bélésen, ezért javasolták a cső sérült szakaszának teljes cseréjét.
A főnyomócső cseréje szeptember 10-én reggel indul, a nyomvonal pontos feltárásával.
Az erre közlekedő buszok már keddtől módosított útvonalon járnak, hiszen a munkálatok ideje alatt a diósdi Homokbánya út érintett szakasza a Völgy–Petőfi Sándor és a Balatoni utak között az építés idején le lesz zárva és csak az ott lakók hajthatnak be.
A Homokbánya utat érintő menetrend szerinti buszjáratok a Petőfi Sándor utcán át a Sashegyi utcát érintve közlekednek majd a Balatoni útra, amely útvonal az egyéb közlekedési járművek számára is javasolt terelő útvonal.
A Balatoni útra történő kijutásra a Völgy utcát javasolják, illetve a Balatoni útra rávezető, a Homokbánya utcával párhuzamos mellékutcákat, mint például a Gyár utcát vagy a Mikszáth Kálmán utcát.
Előfordulhat, hogy az érintett útszakaszon a munkagépek mozgása, az aszfalt feltörése miatt az ingatlanok tulajdonosai akadályozva lesznek abban, hogy be- és kiálljanak a telkükre az autóval. Ezért a kivitelező munkatársai közvetlenül is felkérhetik az ingatlanokat használókat arra, hogy a munkák megkezdése előtt álljanak ki a gépkocsikkal, és a munkaterülettől odébb parkoljanak le.
A rekonstrukciós munkálatok várhatóan 2024. október végéig tartanak, addig is a lakosság türelmét és megértését kérik.